Településünk fejlesztései, beruházásai

Ezen az oldalon foglaltuk össze Besnyő község életét, a hétköznapokat megkönnyítő, szebbé tevő fejlesztéseinket, beruházásainkat 2008. évtől napjainkig. Büszkék vagyunk arra, hogy adósságmentes településként is számos fejlesztést és beruházást megvalósíthattunk, ezzel szépítve, újítva településünket.

                                                                                 Fejes Zsuzsanna polgármester

 

Besnyő Község Önkormányzat hivatalos honlapján megjelenő valamennyi fénykép, szöveg, videófelvétel kizárólag az Önkormányzat előzetes írásbeli hozzájárulásával használható fel.

Egészségház bejáratának akadálymentesítése

Az Egészségház fejlesztésére kapott támogatás feltétele volt a bejárat Uniós követelményeknek megfelelő akadálymentesítése, ami 2018. év őszére el is készült.

Fejes Zsuzsanna
polgármester

Járdafelújítás

Besnyő Község Önkormányzata a 1717/2017. (X. 3.) számú Kormány határozat alapján 15 millió forint támogatásban részesült, mely támogatásból a Rózsa és a Belmajori utca egy-egy oldalának teljes felújítását, valamint a Fő utca egyik oldalának (a Polgármesteri Hivatal és a Jókai utca között) szakaszos felújítását végeztük el.
Fejes Zsuzsanna
 polgármester

Felújítás utáni képek:

Felújítás előtti képek:

Egészségház tetőfelújítása

Pályázati támogatásnak köszönhetően elkészült az Egészségház tetőhéjalás cseréje és a napelemes rendszer kiépítése.

Fejes Zsuzsanna
polgármester

Felújítás után készült képek:

Felújítás előtt készült képek:

További cikkeink...

  1. Sporttelepen lévő épületek tetőfelújítása
  2. Óvoda külső felújítása
  3. Út- és járdafelújítás
  4. Ravatlozó külső felújítása
  5. Út- és járdafelújítás 2016. évben
  6. Óvodánk belső felújítása
  7. Községi ravatalozó külső nyílászárók cseréje
  8. Megújult a templom mellett álló emlékmű
  9. Leaszfaltozott, de már javításra szoruló utak padkájának javítása
  10. Műfüves sportpálya építése
  11. Jelentős útfelújítások településünkön
  12. A templom bejáratához vezető út aszfaltozása
  13. Az óvoda bejáratánál lévő terület rendbetétele
  14. Buszmegállóink térkövezése
  15. Színpad felújítása
  16. Szükségessé vált a temető egy részének rendbetétele
  17. Térfigyelő rendszer kialakítása
  18. Játszótéri eszközök bővítése
  19. Fő utca aszfaltozása a templomtól
  20. A tornaterem felújítási munkálatai
  21. A vízház és a kutak felújítása
  22. Közösségi kemence fölé ácsolt tető építése
  23. Körzeti megbízott iroda külső felújítása
  24. Az Önkormányzati Hivatal udvarában lévő tároló külső felújítása
  25. Megszépült a besnyői önkormányzati hivatal
  26. Megújult az orvosi rendelő
  27. Árkok tisztítása
  28. Ravatalozó épületének belső felújítása
  29. Elszármazottak találkozója kemence avatással
  30. Polgármesteri Hivatal belső felújítása
  31. Sportöltöző felújítása
  32. Ismét le kellett zárnunk a Faluházat!
  33. Orvosi rendelő előtti járda térkövezése, és a parkoló aszfaltozása
  34. Általános Iskola külső felújítása
  35. Régi ravatalozó belső felújítása
  36. Csárda völgyi bezárt szeméttelep rekultivációja
  37. Informatikai fejlesztés az iskolában
  38. Besnyői tanulói laptop program
  39. Utcanév táblák, köszöntő tábla, és kandeláberek kihelyezése
  40. Emlékmű a II. világháborúban elesett elődeinkért
  41. Az Emlékezés rózsalugasa
  42. Régi ravatalozó külső felújítása
  43. Poli-Farbe Platinum Kid Óvodaprogram keretében az óvoda teljes belső festése
  44. Sporttelep fejlesztése
  45. Játszótér kialakítása a Ligetben
  46. Színpad felújítása
  47. Kistérségi Tanuszoda
  48. Óvoda épület külső szennyvízelvezető hálózat felújítása
  49. Térfigyelő rendszer kiépítése
  50. Iskola előtti tér felújítása
  51. Óvoda épületének külső felújítása
  52. Polgármesteri Hivatal előtti tér felújítása
  53. Kompetencia alapú oktatás bevezetése Besnyőn
  54. Óvodai fejlesztés
  55. Utcabútorok beszerzése, buszmegállók felújítása
  56. Helytörténeti Gyűjtemény kialakítása
  57. Iskolai informatikai labor korszerűsítése
  58. Fogászati rendelő felújítása
  59. Nagy volumenű fejlesztés az iskolában
  60. Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása
  61. Temető kerítés újjáépítése
  62. Strandröplabda pálya kialakítása
  63. Ruhák, eszközök vásárlása a Népdalkör, a Néptánc csoport és a Szironta Együttes részére