Településünk fejlesztései, beruházásai

Ezen az oldalon foglaltuk össze Besnyő község életét, a hétköznapokat megkönnyítő, szebbé tevő fejlesztéseinket, beruházásainkat 2008. évtől napjainkig. Büszkék vagyunk arra, hogy adósságmentes településként is számos fejlesztést és beruházást megvalósíthattunk, ezzel szépítve, újítva településünket.

                                                                                 Fejes Zsuzsanna polgármester

 

Besnyő Község Önkormányzat hivatalos honlapján megjelenő valamennyi fénykép, szöveg, videófelvétel kizárólag az Önkormányzat előzetes írásbeli hozzájárulásával használható fel.

Községi ravatalozó külső nyílászárók cseréje

Megszépült a községi ravatalozó a külső nyílászárók cseréje révén. Az új nyílászárók beépítésére közérdekű munkavégzés keretében került sor.
Gémesiné Fejes Zsuzsanna, polgármester

Az új nyílászárók:

A régi nyílászáró:

Megújult a templom mellett álló emlékmű

A templom mellett álló emlékmű felújítása már nagyon időszerű volt. A munkálatok szervezését és finanszírozását az Oroszországi Föderáció Nagykövetsége végezte.
A háborúban elhunytak emlékének ápolása olyan kegyeleti feladat, amit minden országban kiemelten kezelnek. Az áldozatok emlékhelyei – legyenek is a világban bárhol – azon őrködnek, hogy soha ne aludjon ki bennünk a béke lángja, hogy mindig azt mondjuk a háborúra: Soha többé!
Megnyugvással és jó érzéssel tölthet el bennünket, besnyőieket annak tudata, hogy a községünkben álló emlékmű megújulva immár méltó küldetésének beteljesítésére: emléket állítani és mementóként szolgálni a békét.

Felújítás utáni kép:

Leaszfaltozott, de már javításra szoruló utak padkájának javítása

A közlekedés biztonságának javítása érdekében, közmunkaprogram keretében elvégeztük a korábban leaszfaltozott, de már javításra szoruló utak padkájának javítását, martaszfalttal történő feltöltését.

További cikkeink...

  1. Műfüves sportpálya építése
  2. Jelentős útfelújítások településünkön
  3. A templom bejáratához vezető út aszfaltozása
  4. Az óvoda bejáratánál lévő terület rendbetétele
  5. Buszmegállóink térkövezése
  6. Színpad felújítása
  7. Szükségessé vált a temető egy részének rendbetétele
  8. Térfigyelő rendszer kialakítása
  9. Játszótéri eszközök bővítése
  10. Fő utca aszfaltozása a templomtól
  11. A tornaterem felújítási munkálatai
  12. A vízház és a kutak felújítása
  13. Közösségi kemence fölé ácsolt tető építése
  14. Körzeti megbízott iroda külső felújítása
  15. Az Önkormányzati Hivatal udvarában lévő tároló külső felújítása
  16. Megszépült a besnyői önkormányzati hivatal
  17. Megújult az orvosi rendelő
  18. Árkok tisztítása
  19. Ravatalozó épületének belső felújítása
  20. Elszármazottak találkozója kemence avatással
  21. Polgármesteri Hivatal belső felújítása
  22. Sportöltöző felújítása
  23. Ismét le kellett zárnunk a Faluházat!
  24. Orvosi rendelő előtti járda térkövezése, és a parkoló aszfaltozása
  25. Általános Iskola külső felújítása
  26. Régi ravatalozó belső felújítása
  27. Csárda völgyi bezárt szeméttelep rekultivációja
  28. Informatikai fejlesztés az iskolában
  29. Besnyői tanulói laptop program
  30. Utcanév táblák, köszöntő tábla, és kandeláberek kihelyezése
  31. Emlékmű a II. világháborúban elesett elődeinkért
  32. Az Emlékezés rózsalugasa
  33. Régi ravatalozó külső felújítása
  34. Poli-Farbe Platinum Kid Óvodaprogram keretében az óvoda teljes belső festése
  35. Sporttelep fejlesztése
  36. Játszótér kialakítása a Ligetben
  37. Színpad felújítása
  38. Kistérségi Tanuszoda
  39. Óvoda épület külső szennyvízelvezető hálózat felújítása
  40. Térfigyelő rendszer kiépítése
  41. Iskola előtti tér felújítása
  42. Óvoda épületének külső felújítása
  43. Polgármesteri Hivatal előtti tér felújítása
  44. Kompetencia alapú oktatás bevezetése Besnyőn
  45. Óvodai fejlesztés
  46. Utcabútorok beszerzése, buszmegállók felújítása
  47. Helytörténeti Gyűjtemény kialakítása
  48. Iskolai informatikai labor korszerűsítése
  49. Fogászati rendelő felújítása
  50. Nagy volumenű fejlesztés az iskolában
  51. Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása
  52. Temető kerítés újjáépítése
  53. Strandröplabda pálya kialakítása
  54. Ruhák, eszközök vásárlása a Népdalkör, a Néptánc csoport és a Szironta Együttes részére