Településünk fejlesztései, beruházásai

Ezen az oldalon foglaltuk össze Besnyő község életét, a hétköznapokat megkönnyítő, szebbé tevő fejlesztéseinket, beruházásainkat 2008. évtől napjainkig. Büszkék vagyunk arra, hogy adósságmentes településként is számos fejlesztést és beruházást megvalósíthattunk, ezzel szépítve, újítva településünket.

                                                                                 Fejes Zsuzsanna polgármester

 

Besnyő Község Önkormányzat hivatalos honlapján megjelenő valamennyi fénykép, szöveg, videófelvétel kizárólag az Önkormányzat előzetes írásbeli hozzájárulásával használható fel.

Szükségessé vált a temető egy részének rendbetétele

Szükségessé vált a temető egy részének rendbetétele, ami igen nagy munkának ígérkezett, mert az egész területet sűrűn benőtték a bokrok. Közmunkásaink irtották ki a bozótost, majd erőgépekkel dolgoztak a terület megtisztításán.

Munkálatok utáni képek:

Munkálatok előtti képek:

Térfigyelő rendszer kialakítása

Besnyő Község Önkormányzata a 4/2012. (III. 1.) BM rendeletben meghirdetett, „a közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítására” tárgyú pályázatán nyert támogatásból 2013. évben elvégeztük településünkön a térfigyelő rendszer kialakítását. Bízunk benne, hogy a megvalósult fejlesztésnek köszönhetően nő a lakosok biztonságérzete, és a rendőrség munkáját is nagyban megkönnyíti majd.

Játszótéri eszközök bővítése

Képviselő-testületünk 2013.év tavaszán döntött a faluközpontban és az óvoda udvarában lévő játszótér eszközeinek bővítéséről. Késve ugyan, de a nyár végére befejeződött a játékok telepítése. Reméljük, a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt örömet okozunk ezzel a beruházással.

Ligetben lévő játszótér bővítése:

Óvodában lévő játszóudvar bővítése:

További cikkeink...

  1. Fő utca aszfaltozása a templomtól
  2. A tornaterem felújítási munkálatai
  3. A vízház és a kutak felújítása
  4. Közösségi kemence fölé ácsolt tető építése
  5. Körzeti megbízott iroda külső felújítása
  6. Az Önkormányzati Hivatal udvarában lévő tároló külső felújítása
  7. Megszépült a besnyői önkormányzati hivatal
  8. Megújult az orvosi rendelő
  9. Árkok tisztítása
  10. Ravatalozó épületének belső felújítása
  11. Elszármazottak találkozója kemence avatással
  12. Polgármesteri Hivatal belső felújítása
  13. Sportöltöző felújítása
  14. Ismét le kellett zárnunk a Faluházat!
  15. Orvosi rendelő előtti járda térkövezése, és a parkoló aszfaltozása
  16. Általános Iskola külső felújítása
  17. Régi ravatalozó belső felújítása
  18. Csárda völgyi bezárt szeméttelep rekultivációja
  19. Informatikai fejlesztés az iskolában
  20. Besnyői tanulói laptop program
  21. Utcanév táblák, köszöntő tábla, és kandeláberek kihelyezése
  22. Emlékmű a II. világháborúban elesett elődeinkért
  23. Az Emlékezés rózsalugasa
  24. Régi ravatalozó külső felújítása
  25. Poli-Farbe Platinum Kid Óvodaprogram keretében az óvoda teljes belső festése
  26. Sporttelep fejlesztése
  27. Játszótér kialakítása a Ligetben
  28. Színpad felújítása
  29. Kistérségi Tanuszoda
  30. Óvoda épület külső szennyvízelvezető hálózat felújítása
  31. Térfigyelő rendszer kiépítése
  32. Iskola előtti tér felújítása
  33. Óvoda épületének külső felújítása
  34. Polgármesteri Hivatal előtti tér felújítása
  35. Kompetencia alapú oktatás bevezetése Besnyőn
  36. Óvodai fejlesztés
  37. Utcabútorok beszerzése, buszmegállók felújítása
  38. Helytörténeti Gyűjtemény kialakítása
  39. Iskolai informatikai labor korszerűsítése
  40. Fogászati rendelő felújítása
  41. Nagy volumenű fejlesztés az iskolában
  42. Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása
  43. Temető kerítés újjáépítése
  44. Strandröplabda pálya kialakítása
  45. Ruhák, eszközök vásárlása a Népdalkör, a Néptánc csoport és a Szironta Együttes részére