IV. Besnyői Lovas Nap - 2016.

Nagy örömünkre szolgált, hogy idén is megrendezhettük a már - már hagyománnyá vált és mindenki által kedvelt lovas rendezvényünket a IV. Besnyői Lovas napot.
Az idei évben is kedvezett az időjárás így nagyon sokan kilátogattak a rendezvényre. Bátran mondhatjuk, hogy egyre nagyobb érdeklődést mutat a település és a környező települések a lovak és a lovas sport iránt is. Évről évre egyre több versenyző mutatja be egy-egy versenyszámban a tehetségét és elszántságát, ezzel emelve a rendezvény színvonalát. Idén is voltak a pályán új elemek, sőt ez alkalommal több látványelem is helyett kapott a pálya területén ezzel is szebbé és kicsit nehezebbé téve a pályát.
Megrendezésre került a lovas díjugratás ahol mindenki bemutathatta ugró tehetségét. A lovas ügyességi verseny sem maradt ki természetesen, ahol az egész kicsiktől a legnagyobbakig kápráztattak el minket ügyességükkel és bámulatos tudásukkal. Az idei év legnépszerűbb versenye azonban ismét a fogathajtás volt, ahol egyre több nevező vesz részt évről évre. Nagy öröm volt továbbá az is számunkra, hogy egy eddig nem annyira népszerű versenyszámot, az íjászatot is rengeteg nevezővel kezdhettük el , mint gyermek mint felnőtt kategóriákban.
Egy ilyen eseményen számunkra elmaradhatatlan a lovas bemutató, ami alatt a nézőket szeretnénk szórakoztatni, a lovasoknak pedig egy kis pihenőt nyújtani ez idő alatt. A IV. lovas napon két bemutató volt, amit a Megyer Sarja Hagyományőrző Egyesület mutatott be. A nézők bevonásával két felejthetetlen műsort hoztak el nekünk.
Aki esetleg kedvet kapott a lovagláshoz az bátran megtehette, ugyanis a nézőknek lehetőségük volt kipróbálni a lovaglást a lovas kocsikázást és még az íjászatot is. A más kihívásra vágyók pedig a rodeó bika hátán tehették magukat próbára. Az egészen kicsiket az arcfestők és a csillám tetoválások varázsolhatták el míg a kicsit nagyobbakat a kézműves sátorba várták nagy szeretettel, ahol elkészíthették saját kezűleg a bőrből készült különlegességüket.
Szeretnénk megköszönni a támogatóknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a rendezvény évről évre egyre színvonalasabban valósulhasson meg. Továbbá köszönjük a segítőknek is akik gondoskodtak róla , hogy gördülékenyen menjenek a programok.
Köszönjük szépen mindenkinek, aki ellátogatott rendezvényünkre

 

bwd  Oldal 1/6  fwd
n_2016lovasnap_001.jpg
n_2016lovasnap_002.jpg
n_2016lovasnap_003.jpg
n_2016lovasnap_004.jpg
n_2016lovasnap_005.jpg
n_2016lovasnap_006.jpg
n_2016lovasnap_007.jpg
n_2016lovasnap_008.jpg
n_2016lovasnap_009.jpg
n_2016lovasnap_010.jpg
n_2016lovasnap_011.jpg
n_2016lovasnap_012.jpg
n_2016lovasnap_013.jpg
n_2016lovasnap_014.jpg
n_2016lovasnap_015.jpg