Ballagás 2017.

Szeptemberben becsengettek, s most egy hosszabb időre nem szól a csengőszó. Az elmúlt 182 nap rengeteg feladattal, és eredményekkel telt. Június 17-én ünnepélyes tanévzáróval, a ballagó diákok búcsúztatásával zártuk be a 2016-2017-es tanévet.
Eredményeink közt tartjuk számon, hogy legfiatalabb diákjaink megtanultak írni, olvasni, s a számok is barátaikká lettek. Ezzel a tanévvel arra az útra léptek, mely egyre több és több elvárást tartogat számukra.
Büszkék vagyunk elballagott diákjainkra is, akik közül 12 főt az első helyen megjelölt, 2 főt a második helyen megjelölt középiskolába vettek fel. Biztos vagyok benne, hogy megállják a helyüket!
Búcsúzásuk meghitt, szép keretek közt történt, melyhez hozzájárultak a 7. osztályosok, a szüleik, a pedagógusok, s osztályfőnökük elkötelezett hozzáállása.
Ballagó diákjaink:
Bán    Laura
Bosnyák    Dominik
Budavári    Gábor
Jakab    Alexandra
Jámbor    Melinda
Jámbor    Tamás
Keilbach    Réka
Laczi    Péter
Németh    Barnabás
Orbán    Vivien
Patatics    Zoltán
Szladki    Vilmos
Szűcs    Attila
Varga    Dorina

Az év során igyekeztem gondjainkat, örömeinket megosztani a szülőkkel. Most csak az eredményekről adnék számot. A mindennapi nevelő-oktató munka része a felzárkóztató és tehetséggondozó tevékenységünk. Ennek eredményeként javító vizsgát senkinek nem kell tennie augusztusban. Ugyanakkor lett 23 kitűnő tanulónk:
1. osztályban kiválóan megfelelt:
Benyovszki Máté, Gábor Gyula Levente, Somogyi Noémi, Bula Ádám, Tálas Dzsenifer.
Kitűnő bizonyítványt kapott 2. osztályban:
Joó Ferenc, Kaszap Elina, Miskei Bianka, Szikszai Thesszália, Varga Nóra, Magos Rebeka
Színjeles bizonyítványt kapott:
3. osztályban: Cseppen Leonetta, Mátrai Leila, Nagy Laura, Patatics Fanni
4. osztályban: Zarycki Emma és Króó Zoltán
5. osztályban: Horváth Viktor
6. osztályban: Bán Laura és Pető Petra
7. osztályban: Horváth Márton
8. osztályban: Varga Dorina és Németh Barnabás
Gratulálok kitartó, lelkiismeretes munkájukhoz!

Nevelőtestületi elismeréseket is tudtunk adni: Bán Laura 8. osztályos tanulónak közösségi munkájáért, sportteljesítményéért Jámbor Tamás, Patatics Zoltán, Németh Barnabás és Bosnyák Dominik tanulóknak. Sportdíjat Németh Barnabás és Patatics Zoltán kapott.
Az „Év diákja” címet alsóban Kroó Zoltán, felső tagozatban Varga Dorina nyerte el.
Két Arany díjat adtunk át a 8 éven át tartó kitűnő tanulmányi eredményért: Varga Dorina és Németh Barnabás tanulóknak.
közösség formálódásához. Számos tanórán kívüli tevékenységet tudhatunk magunk mögött. Az idei tanévben két alkalommal voltunk Erzsébet táborban, melyhez köszönjük a szülői közösség támogatását. Jó érzés egész évben mellettünk tudni a szülőket, akik számos alkalommal anyagilag és tevőlegesen is mellettünk álltak. Szeretnénk a jövőben is számítani rájuk!

A köszönet hangján kell említenem a Községi Önkormányzat és a Képviselőtestület erkölcsi és anyagi támogatását! A versenyekre nem jutottak volna el ilyen gyakran a gyerekeink, ha a Sziront’Art Egyesület nem segít az utaztatásban. Hálásak vagyunk érte! Partneri kapcsolataink szerteágazóak, és sikereinkhez hozzájárulnak.

Köszönöm a kollégák, munkatársak áldozatos munkáját, mellyel eredményessé tették a tanévet.
A jövőt már tervezzük, folynak a munkálatok az iskolában, ahol ismét megtapasztaltam a szülők önzetlenségét, tenni akarását. Bosnyák Ferenc és Patatics Kornél már hozzálátott a Hankook-os pályázat kivitelezéséhez. Nagyon szépen köszönjük! Tantestületünk szeretné biztosítani a ránk bízott gyerekeknek az otthonosságot, a családias légkört. Kis lépésekkel, de haladunk előre.

Üzenem tanulóinknak: ne unatkozzatok a nyáron, pihenjetek, olvassatok, kiránduljatok, érezzétek jól magatokat. Találkozzunk augusztus 28-29-én a tankönyvosztáson, és 31-én 17:00 órakor a tanévnyitó ünnepségen.
Addig is jó pihenést kívánunk nektek!


Mátyási Sándorné
intézményvezető

 

bwd  Oldal 1/4  fwd
n_2017ballagas_001.jpg
n_2017ballagas_002.jpg
n_2017ballagas_003.jpg
n_2017ballagas_004.jpg
n_2017ballagas_005.jpg
n_2017ballagas_006.jpg
n_2017ballagas_007.jpg
n_2017ballagas_008.jpg
n_2017ballagas_009.jpg
n_2017ballagas_010.jpg
n_2017ballagas_011.jpg
n_2017ballagas_012.jpg
n_2017ballagas_013.jpg
n_2017ballagas_014.jpg
n_2017ballagas_015.jpg