Óvodai életünkből

Mostanra az újonnan érkező gyerekek is belesimultak az ovi mindennapi életébe, vidáman játszadoznak társaikkal, új barátságok szövődtek. A mosolygós régi óvodások is gyorsan felvették a megszokott ritmust, amit az óvodai élet diktál.

Az iskolára való alkalmasság eléréséhez minden gyereket képességeihez mérten igyekszünk fejleszteni.  Minden évszaknak megvannak az ünnepei, melyekre az óvodában készülünk. Ezekhez az ünnepkörökhöz kapcsolódnak a versek, mesék, énekek, amiket hallanak, illetve megtanulnak a gyerekek, ezekhez kötődnek a kézműves tevékenységek, játékok. Nagyon fontos, hogy a gyerekek életkorukhoz megfelelő ismereteket szerezzenek tapasztalás útján az őket körülvevő világról. Igyekszünk minél több olyan élményhez juttatni őket, amely ezt az ismeretszerzést  elősegíti.
Mindezek figyelembevételén túl a fenntartó segítségével szép, esztétikus óvodát, játékban bővelkedő udvart teremtettünk, amelyek biztosítják azokat a feltételeket, ahol a gyerekek jól érzik magukat, pozitív ingerek érik és fejlődést elősegítő tevékenységekre inspirálják őket.
Óvodánkban ezekben a hetekben minden az őszről és az őszi jeles napokról szól. Gyönyörködünk az őszi táj szépségében, csodálatos színeiben, beleszippantunk a friss őszi levegőbe, zörgetjük lábunk alatt az őszi faleveleket. A szorgos kis kezek faleveleket, őszi terméseket gyűjtenek. Őszanyó se érkezett hozzánk üres kézzel, kosara minden héten őszi termésekkel van megrakva: gyümölcsökkel és zöldségekkel.

Ezek mellett sok érdekes esemény színesítette gyermekeink napjait az elmúlt időszakban.
Mint minden évben, idén is kedves ünnepünk volt a Mihály nap. A nem is olyan régi időkben a szeptember hónap egyik legkiemelkedőbb napja Szent Mihály napja volt. Az ősz beálltával a kinti munkák a földeken befejeződtek, a terményeket az emberek betakarították, és egyidejűleg az állatokat is behajtották a mezőkről. Szent Mihály napján sok helyen tartottak vásárt. Itt árultak a vargák, a csizmadiák, a kádárok, a szíjjártók, és a sok árus mondókával csalogatta a vevőket. Ilyenkor szerezték be az emberek a téli holmit, de nemcsak vásárolni mentek, hanem ismerkedni és beszélgetni is. A vásári portékák készítése már szeptember közepén elkezdődött a csoportokban, szorgosan tanultuk a vásári mondókákat. A kisfiúk és kislányok vásári hagyományhoz illő ruhába öltöztek. Az őszi vásári asztalról nem hiányozhatott a sokféle a sok zöldség, gyümölcs és finomság. A vásári forgatagban minden ovisnak elfogyott a garasa, a kosarak megteltek, elkezdődött a mulatság, roptuk a táncot.
 “Minden áru elfogyott, csak a jókedv nem kopott!”
        
A szüreti felvonuláshoz kapcsolódva a Méhecske csoportos gyermekek nagy tetszést arató szüreti műsora szórakoztatta a felvonulókat és a kilátogató sokadalmat a Községháza előtt.

Nálunk az óvodában nem telik el úgy nap, hogy ne zendítenénk rá egy-egy dalra, ne játszanánk el a kedvenc dalos játékainkat vagy lefekvés előtt ne énekelnénk vagy hallgatnánk altató dalt vagy zenét. A Zene világnapján azonban különleges szerepet kap a zene. A 4. osztályosok Bodrogi Csilla tanítónő felkészítésével gyerekdalokkal, népdalokkal, hangszeres zenével örvendeztették meg óvodásainkat a zene ünnepén. Köszönjük a színvonalas, élményt nyújtó előadást!
 
A Méhecske csoportos gyerekek biztonságosabb közlekedésre való felkészítését segítette elő a Polgárőr Egyesület és a körzeti megbízott szervezésében a kerékpáros közlekedésbiztonsági ismeretekről szóló foglalkozás. A kerékpáros ügyességi pályán mindegyik gyermek nagy figyelemmel, a legjobb tudása szerint haladt végig.
 
Bár az év minden napján oda kell figyelnünk a Föld élőlényeire, fontos, hogy bizonyos kiemelt napokon emlékeztessük magunkat felelősségünkre. Az Állatok világnapján, október 4-én játékos formában gazdagítottuk ismereteinket az állatok életéről, védelméről.  Környezetünk megismerése kiemelt feladata az óvodának, ezen a napon a célunk az volt, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítsük, valamint felhívjuk a figyelmet az együttélés fontosságára és szabályaira.
Október 17-én a Tüskéshátú Madártanoda „Hüllők, puhatestűek, kétéltűek” bemutatóján teknős, csiga és egy gekkó volt a vendégünk. A sok érdekes ismeret mellett testközelből is megcsodálhattuk őket.
 
„A gyermekkor évei azok az esztendők, amikor a szív a legérzékenyebb, leghajlékonyabb. Amit oda elültetnek, azt aligha lehet valaha is onnan kipusztítani.”
(J. F. Oberlin)