Iskolánk hírei - Unatkozni nem lehet

A sokszínű őszi ünnepek után egy kicsit nyugodtabb időszak következett iskolánk életében. Persze ez is csak relatív. A legnehezebb átvészelni azt az időszakot, amikor betegségekkel kell megküzdeni. Aninak (angol tanárnőnk) is nehéz, aki beteg, s a gyerekeknek sem könnyű. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy a helyettesítések időszakában is haladjunk előre. Köszönettel tartozom Rákóczi Andreának és minden kollégámnak, hogy sikerült ebben a nehéz helyzetben is helyt állni.

A változások nem kerülik el az iskolát sem, de nem is lenne jó, ha unalmas hétköznapok vennének körül bennünket. Seresné Budai Melinda kisbabát vár, egy időre szünetelteti pedagógusi tevékenységét, hogy otthon készüljön a világ legszebb, de legnehezebb feladatára: az anyaságra. Az átrendeződés eredményeként Kereki Rita tanítónő vette át a 3. osztályt, s januárban egy kedves, gyerek-centrikus pedagógus áll munkába az elsős napközisek élére.

A gyerekek nem érzékelnek abból semmit, hogy a háttérben milyen időigényes, felelősségteljes adminisztratív tevékenység zajlik. Nekünk ők a legfontosabbak, így igyekszünk az egyéb programok szervezését is gördülékenyen végezni. Október-november hónapban az egészségnevelés kapott kiemelt szerepet. Köszönettel tartozunk Páli Szilvia védőnőnek, aki nagyon felkészülten, a különböző korosztályok igényeit figyelembe véve segítette ez irányú munkánkat előadásaival az influenzáról, a serdülőkorról, a családi életről. Az előadássorozat januárban folytatódik.

Novemberben megtartottuk a hagyományos mesemondó versenyünket. A legügyesebb gyerekek képviselték iskolánkat Nagyvenyimen, a körzeti versenyen, ahol a rengeteg induló között Szikszai Thesszalia az előkelő 4. helyezést érte el. Örülünk ennek a szép sikernek, gratulálunk!

Felavattuk elsős tanulóinkat, játékos, vidám délután keretében. Már komoly iskolásként az első értékelésüket is megkapták a legifjabb tanulóink.

A december az ünnepek jegyében zajlik. Az iskolai Mikulás mellett a település önkormányzata is megajándékozza a gyerekeket. A színes program mellett az ajándék örömöt okoz a gyerekeknek, nagyon várják ezt az eseményt.
Közben már készülünk az adventi ünnepségsorozatra. Az idei évben – hétről-hétre, az alsó tagozatos gyerekek kedves, meghitt műsora előzi meg a gyertyagyújtást. Meggyulladt a bűnbánat, a remény, az öröm és a szeretet gyertyája. A drámások remek műsorukkal hangoltak bennünket az ünnepekre. Köszönöm a pedagógusoknak a felkészítő munkát.

Luca – napi rendezvényünk mindig nagy siker, összehangolt munka, nagy izgalom előzi meg. A SZÜSZE tartja kézben a rendezvényt, nagyon sok segítő szülő támogatja a rendezvényt.
Hatalmas munkát fektettünk bele a Családok éve pályázatba, melynek révén karácsonyi koncertre szerettük volna elvinni a gyerekeket. A három hetes munka egy mondattal került a kukába: „sajnos túljelentkezés miatt a pályázat nem nyert”

A pályaválasztás most a legfontosabb a 8. osztályos gyerekeknek és szüleiknek, hiszen dönteniük kell, hogy merre tovább? Ehhez minden segítséget megadunk, s bízom benne, hogy mindenkit olyan iskolába vesznek fel, amelybe szeretne menni, illetve továbbtanulni.
Iskolánkat ellenőrizte a katasztrófavédelem, nem volt könnyű az előírásoknak megfelelni. Ezzel egy időben zajlott a hulladékgyűjtés is, melynek eredményéről szeretném tájékoztatni a szülőket, hisz sokan, sokat dolgoztak vele.

Gyűjtött mennyiség:
1. osztály 1596 kg
2. osztály: 949 kg
3. osztály: 310 kg
4. osztály: 3117 kg
5. osztály: 962 kg
6. osztály: 2133 kg
7. osztály 457 kg
8. osztály 269 kg
A befolyt összeg a Diákönkormányzat és az osztályok között oszlik meg.

Hálásan köszönjük az önkormányzat két képviselőjének az anyagi támogatást, s a Képviselő-testületnek, a polgármester asszonynak az odafigyelést, a segítségnyújtást.
Mindenkinek békés, boldog ünnepeket, eredményekben gazdag boldog újévet kíván iskolánk tantestülete.