Iskolánk hírei - Félév volt!

Évente két alkalommal biztos, hogy egy felelősségteljes számvetést készít tantestületünk. Ilyen alkalom a félév is, amikor értékelünk, s újabb célkitűzéseket fogalmazunk meg.
Egy intézmény életében nagyon fontosak a személyi és tárgyi feltételek megléte, ill. milyensége. Tantestületünk létszáma 13 fő. Nehezen kezelhető feladat elé állított bennünket a személyi állományban bekövetkezett többszörös változás. 4 fő cserélődött az alsó tagozatban, mely változás érintett egy osztályt a délelőtti tanrendben. Igyekeztünk a gyerekeknek a legjobb , s hosszútávon működő megoldást megtalálni. A szülői oldalnak köszönetet kell mondjak a megértésért, majd a támogatásért. Bízom benne, hogy nem kell az elkövetkezendő időben személyi ügyekkel foglalkozni, hisz a folyamatos álláshirdetésre véletlenül sincs jelentkező.
Jelentősebb beruházásra nem került sor, egyéb úton szereztünk be néhány használható eszközt. Egy iváncsai vállalkozó / Baki Endre/ fizette a fuvart Budapestre, s a Szüsze pedig a rakodás költségeit. Az apukák jelentős számban nyújtottak segítséget az itthoni lepakolásban. Ezeket a megmozdulásokat hálásan köszönöm! Az idei évben is nyújtunk be Hankook-os pályázatot, mellyel az iskola udvarát szeretnénk szépíteni. Közel 80 kisgyerek van itt délután, s nem sok lehetőséget nyújt az udvar a szabadidős tevékenységeknek. Értékeltünk, hisz január 25.-ével zárult a félév. Nemcsak mi vagyunk leterheltek, hanem a gyerekek is. Igazából a játékra jut a legkevesebb idejük, pedig a játék az ő életükben nagyon fontos tevékenység. Miután a nap jelentős részében az iskola a felelős a gyerekekért, ezért mégis azt kell mondjam, hogy a tanulás a legfontosabb a mindennapokban. Küzdünk. Senkit sem megbántva írom le azt a gondolatot, hogy közösen, egyformán gondolva kell a gyerekeket a helyes irányba terelgetni, s megértetni velük, hogy egy jó napirend kialakításával jut idő tanulásra és játékra is. Eszközként a következetesség, a rendszeresség, az ellenőrzés, a dicséret, s ha kell, a kellő szigor is jelenjen meg. Ha szabad tanácsot adnom, akkor azt mondanám: „ Mutasd meg a gyermekednek, hogyan hozhatja ki magából a legtöbbet! Ha a gyerek támogatást kap, magabiztossá válik.” Nekünk pedagógusoknak legfőbb elvünk, hogy minden kisgyereket a képességei szerint oktassunk, s a motiváció legyen ehhez a legfőbb eszközünk. Még mindig küzdünk a nagyon drága okos telefonok használatával, mely nagyon sok értékes időt elvesz a gyerekektől. Kevesebbet figyelnek egymásra , kevesebbet kommunikálnak, s ki tudja mit néznek ellenőrizetlenül a telefonon.
Álljon itt egy kis statisztika:
Tanulólétszám: 126 fő.
Alsó tagozat: 66 fő
Felső tagozat: 60 fő
Kitűnő tanulók: 1. osztályban szöveges értékeléssel kiválóan megfelelt: Andrási Zoltán, Halász Botond, Kovács Hanna, Sörös Rebeka, Szikszai Nikolasz
2. osztály:Németh Regina, Halász Bendegúz, Kecskés Bálint
4. osztály: Kaszap Elina, Miskei Bianka, Magos Rebeka, Varga Nóra és Szikszai Thesszália Tanulók.
A felső tagozatban sokkal több kell egy kitűnő bizonyítványhoz ezért kevesebben is értek el ilyen eredményt.
6. osztály: Kroó  Zoltán , Zaryczki Emma,
8. osztályból: Bán Ottilia és Pető Petra teljesítménye sikerült ilyen szépre. Gratulálunk kitűnő tanulóinknak! Bukás ebben a félévben nem volt.
Kiemelt, precíz munkát igényel a végzős tanulók beiskolázása. Bízom benne, hogy közös erőfeszítéssel minden diákot oda vesznek fel, ahol szeretne továbbtanulni. Arra törekszünk, hogy megértsék  a gyerekek: a 2. félév is fontos, hisz ez a „beugró” a középiskolába.
A félévet értékelő szülői értekezleten volt mód arra, hogy beszéljünk a közösségek örömeiről, gondjairól.
Két alkalommal voltunk korcsolyázni Velencén külön busszal, melyet a gyerekek nagyon élveztek, s igazi profi módon koriznak. Február 15.-én jó hangulatú farsang volt. A szülők maximálisan támogatták a rendezvényt: szervezés, lebonyolítás, s a rengeteg palacsintát megsütötték. Nagyon szépen köszönjük! A jelmezek ötletesek, a fellépők ügyesek voltak.
Elkezdődtek  a tanulmányi versenyek, s készülünk a 48-49-es forradalom és szabadságharc  megünneplésére, melyre a 6. és 8. osztályosok készülnek. Egy pedagógust februárban minősítettek, s márciusban két kolléga minősítése fog megtörténni.
Kérem a szülőket, s minden érdeklődőt ,vegyenek részt az áprilisi Szüsze rendezvényünkön. Részvétellel s egyéb módon/tombola/ támogassák  a rendezvényt. A pénz a gyerekekre fordítódik. A tavalyi évben is nagyon sok támogatónk volt /boltok, magánemberek, hivatal, szülők, szervezetek/. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a meghívó szerint!
A fenntartó engedélyével indulhattunk a „Domestos” pályázaton. Már látni, hogy nagyon sokan szavaztak, de ennél sokkal több kell, hogy a 8 iskolából az első háromba bent legyünk. Az első fordulót sikeresen vettük, így kérek mindenkit /szülőt, volt diákot, ismerőst, ../ adja szavazatát iskolánk mosdófelújítására. Szavazni a lake gombbal lehet, majd fontos, hogy a megerősítő e-mailre is rákattintsanak. Előfordulhat, hogy a Spamban találják meg.
Jártunk az oviban szülői értekezleten, bízva abban, hogy a település iskoláját választják a szülők a 2019-20-as tanévben. Szeretettel várjuk leendő első osztályosainkat! Kérem, hogy a beiratkozás előtt keressék fel az okmányirodát, s hozzanak adatlapot a diákigazolvány igényléséhez.
Iskolánk nyitott, szívesen látjuk és várjuk a szülőket a jövőben is rendezvényeinken, s ha bármilyen kérdésük, problémájuk van.
Mátyási Sándorné