Besnyőről elszármazottak 13. találkozója - 2019.11.16.

,,Emberek jönnek feléd a múltból, tekintetek érnek, szavak zsongnak.
És mérhetetlenül vágyódsz oda vissza, ahonnan a sors elszakított."
(Wass Albert)

Nemes feladatot teljesítettek a Besnyőiek Baráti Köre Egyesület helybéli tagjai novemberben, amikor megrendezték a Besnyőről elszármazottak 13. találkozóját. Közel 90 meghívót küldtünk el távoli barátainknak, ismerőseinknek, és a találkozó sikerét nyugtázza, hogy közel nyolcvan fő vett részt a rendezvényen.

Fejes Zsuzsanna, polgármester asszony, találkozónk fő védnöke, a vendégek köszöntése után ismét igen tartalmas beszámolót tartott, melyben ismertette az elért szép eredményeket, amelyekkel az elmúlt találkozó óta fejlődött településünk.

 Soraink között üdvözölhettük Fónad Józsefné, Nellikét, aki megalapította az egyesületet és most már ő is elszármazottként volt köztünk. Köszönjük neki ezt a szép hagyományteremtést!
 Velünk volt Hajnal Józsefné, Adél néni, a régi iskola egykori tanítónője. Megható pillanata volt a találkozónak, amikor egykori tanítványával, Kurucz Lászlóné, Juliska nénivel megölelték egymást. Több mint hatvan éve nem találkoztak, de bízunk benne, hogy még újra találkoznak.

Igazi ünnepi hangulatot teremtett a besnyői népdalkörösök kis csapata Szuszán Jánosné és Czumpft Krisztina irányításával. Színvonalas műsorukat a teremben levők elismerő vastapsa fogadta. Köszönöm, hogy felkérésemet elfogadva emlékezetessé tették a találkozó perceit.

Ebben az évben az óvodánkat és iskolánkat mutattuk meg a hozzánk érkezőknek.  Az oktatási épületekbe való belépés pillanata soha nem tapasztalt érzést váltott ki azokból, akik 40- 50 éve nem jártak ezeken a helyeken, hiszen a legszebb, a leggondtalanabb életszakaszukra emlékeztette őket. Feléledtek a gyermekkor emlékei, felidéződtek az óvodai játszótársak, iskolatársak, óvó nénik, dadus nénik és az egykori tanítók, tanárok elmosódott képei.
” A gyermekkor színei, hangjai, illatai, kísérő zöngéi, az eszmélés egész gyönyörűséges tárháza… kitörölhetetlenül él az emlékezés legmeghittebb rejtekeiben, hiszen mai fogékonyságaink min-mind a gyermekkor élményvilágában gyökereznek.”

Az áldozatokra, a hősökre emlékezve elhelyeztük az emlékezés koszorúit és gyertyát gyújtottunk az emlékműnél.

A délelőttöt a Szalma csárdából rendelt finom ebéd zárta, amit egy kis meglepetés finomság követett. Petkes András, önkormányzati képviselőnk, saját maga sütötte molnár kaláccsal kedveskedett a találkozó résztvevőinek. Ezúton is köszönjük neki!

A délután kellemes hangulatú beszélgetésekkel telt, a vendégek által hozott finom süteményekkel és itókákkal fűszerezve.  Többen ellátogattak a helytörténeti gyűjteménybe, ahol a régi tárgyak, fényképek között idézték a múltat.

A találkozón résztvevők az ez évi tagdíjukból, támogatásukból felajánlották a 13. találkozás alkalmából, hogy 13 facsemete megvásárlásával csatlakoznak, az „Ültess fát!” - helyi kezdeményezéshez. Köszönjük minden résztvevőnek! Időközben ezek a fák már a helyükre is kerültek, szépítve iskolánk udvarát és parkjainkat, hogy arra is megtanítsanak, hogy ne akarj mindig rohanni, hanem olykor tudj megállni is.  Az ültetésbe az egyesület helyi tagjai aktívan besegítettek.
„Ültess fát!
Hogyha mást nem, lombot ád.
Árnyékában megpihenhetsz,
 gondot ő visel reád.”  (Jókai Mór)

Köszönöm a találkozón résztvevőknek a bensőséges, szeretetteljes találkozást, az „Őszutó” Nyugdíjasklub tagjainak támogató együttműködését, segítőimnek a munkájukat.  Számomra, a nem besnyői szülöttnek, lelket melengető volt látni újra a sok régi ismerős találkozását. Hálával említem, azokat az elszármazottakat, akik személyesen nem tudtak velünk lenni a találkozón, de üzentek, szeretettel gondoltak ránk és adományukkal támogatták az egyesület tevékenységét.
„Az ősi ház, az ősi föld éppoly elválaszthatatlan tőlünk, mint testünk valamely tagja, mint lelkünk valamely része” (Gárdonyi Géza)
 Nekem és az itt élőknek, akik szeretünk itt élni, jó volt megosztani az emlékeket, megmutatnunk újra a falunk szépülését, fejlődését. Örülök annak, hogy egyre több helyben lakó is eljött a találkozóra és eltöltött egy kellemes őszi napot az egykor itt élőkkel. Találkozzunk jövőre is!

Az egyesület tagjai és a magam nevében ezúton kívánok szeretetteljes karácsonyi ünnepet és békés, boldog újesztendőt az elszármazottaknak és a helyben élőknek.

Baki Ferencné

 

KEDVES BARÁTAIM!

  Ismét jelentkezem és szeretettel köszöntelek benneteket.  Nagy örömömre a közelmúltban újra találkozhattunk. Láttam a kedves, jól ismert arcokat, és azokét is, akiké hatvanegy éven át csak az emlékeimben élt. Jó volt érezni a felém áradó szeretetet. A múló idő - szerintem - már túlságosan is megszépíti a köztetek töltött öt évemet.
  A Besnyői Népdalkör műsorát nagy élvezettel hallgattuk, már nem először. Különösen megragadott az ír népdal: "Régi mesékre emlékszel-e még?...",  a Szironta Együttes előadásában. Gyermekkorom szép emlékei éledtek fel bennem e kedves dal hallgatásakor. Lélekben ott leszek december 11-én Iváncsán is, az együttes jótékonysági koncertjén. A Kossuth Dalköri Találkozókon évről évre összejövök a Népdalkör tagjaival. Így volt ez az idén is Megyaszón, október 19-én. Minden elismerést megérdemelnek, öröm hallgatni őket. Gratulálok szép szerepléseikhez! A következő nálunk, Törökszentmiklóson lesz, akkor ide várjuk őket.
  A baráti összejövetel "órája" nagyon gyorsan járt. Nem sikerült mindenkivel beszélgetni. Sok kérdés, gondolat maradt bennem: érdeklődés a mára nagyszülőkké vált régi kis tanítványaim örömei, gondjai, életkörülményei felől. Remélem, hogy majd legközelebb folytathatjuk.
  De nem csak november 16-án repült az idő! A naptár lapjai is gyorsan peregnek. Karnyújtásnyira van az év legkedvesebb ünnepe: a karácsony. Ilyenkor próbálunk kissé elcsendesedni, elgondolkodni az élet értelméről, fontosságáról, de mulandóságáról is, megkülönböztetve a szükséges dolgokat a feleslegesektől. A harsogó reklámok hangja mind több és több vásárlásra biztat bennünket, de nem ettől lesz boldog az ünnepünk. Természetes, hogy vásárolunk, hiszen szeretteinknek akarunk örömöt szerezni vele. De ebben nem merülhet ki a készületünk! A legfontosabb egymás megtalálása. A szeretet fénye és melege adja csak meg azt az élményt, amit karácsonykor keresünk. Ezért jövünk össze,  ünnepelünk közösen, és talán felkeressük évek óta elkerült rokonainkat is. Rég óhajtott kibékülést hozhat haragosok között egy feléjük megtett lépés.
  Elhagyatott, beteg embertársaink is jobban vágynak ilyenkor egy jó szóra, egy kis törődésre. Vegyük észre fájó magányukat! Egy apró ajándék, panaszaik meghallgatása csodákat művelhet. De nem csak az ő lelkükben, hanem a mienkben is.
  Mindezekben bízva békés, meghitt karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánok családommal együtt mindnyájatoknak és sok szeretettel köszöntelek benneteket:

Hajnal Józsefné

Adél néni

Törökszentmiklós, 2019. 12. 08.

 

bwd  Oldal 1/7  fwd
n_2019telelszarmazottak_001.jpg
n_2019telelszarmazottak_002.jpg
n_2019telelszarmazottak_003.jpg
n_2019telelszarmazottak_004.jpg
n_2019telelszarmazottak_005.jpg
n_2019telelszarmazottak_006.jpg
n_2019telelszarmazottak_007.jpg
n_2019telelszarmazottak_008.jpg
n_2019telelszarmazottak_009.jpg
n_2019telelszarmazottak_010.jpg
n_2019telelszarmazottak_011.jpg
n_2019telelszarmazottak_012.jpg
n_2019telelszarmazottak_013.jpg
n_2019telelszarmazottak_014.jpg
n_2019telelszarmazottak_015.jpg