Pedagógusok, szülők, diákok - együtt

Szinte most volt, amikor megszólalt az első csengőszó, s immár zártuk a félévet. Az iskolák életében vannak mérföldkövek, s ez kiemelten igaz a félévre, majd a tanév végére. Ez az az időszak, amikor áttekintjük, hogy mit terveztünk, s abból mit sikerült megvalósítani. Számos dolgon vagyunk túl, s a tapasztalatokat összegezve folytatjuk nevelő-oktató munkánkat. Bármennyire igyekszünk olyan iskolát működtetni, ahova a gyerekek szeretnek járni, s netán még a hétköznapok sem szürkék, mégis ez a rendszer megköveteli az értékelést. A munkánk ezen része a legfontosabb, és sok mindent figyelembe kell venni. A nagyon sok és esetenként nagyon nehéz tanagyag folyamatos, következetes napi munkát igényel a gyerekektől. Ehhez - ha azt átgondoljuk, hogy képességeiket tekintve nagyon nem egyformák a gyerekek, akkor - a sokféle bizonyítványt máris értjük. Van, akinek nagyon sokat kell teljesítenie, s mégis csak közepes érdemjegyet ér el, s van, akinek csak át kell gondolnia mindazt, amit az órán hallott. Én mindig tiszteltem azokat a gyerekeket, akik sok munkával értek el - önmagukhoz képest - jó eredményt.
Ha a számok tükrében nézzük ezt a félévet, akkor ezek a számok beszédesek:
• Tanuló létszám 122 fő (alsó 60 fő, felső 62 fő)
• Kitűnő tanuló alsó tagozatban:
- Szöveges minősítés alapján kiválóan megfelelt 1. osztály: Debreceni Zalán Norman, Gábriel Ferenc, Kiss Eszter, Kiss Vince László, Kocsis Ádám, Komáromi Maja Adrienn, Madarász Noémi, Németh Csenge, Németh Csongor, Száki Liliána, Szikszai Zoé
- 2. osztály: Halász Botond, Kovács Hanna, Szikszai Nikolaosz
- 3. osztály: Németh Regina, Halász Bendegúz
- 5. osztály: Szikszai Thesszalia, Varga Nóra
- 7. osztály: Zarycki Emma, Kroó Zoltán
- 8. osztály: Horváth Viktor
Büszkék vagyunk rájuk!
Az alsó tagozatban a tanulmányi átlag: 4,42, a felső tagozatban: 4,6. Bukásmentes iskola vagyunk!
Most van folyamatban a végzős tanulók beiskolázása, ami precíz, gondos munkát igényel.
Gratulálunk Kaszap Elina 5. osztályos tanulónak és felkészítőjének, aki az Arany Pacsirta Országos Minősítőn arany fokozatú elismerésben részesült!
Kiemelt feladatunk mellett a szabadidős tevékenységre is lehetőséget adunk tanulóinknak. Az elmúlt időszakban a Sziront’Art Közhasznú Egyesülettel sikerült eljutni Székesfehérvárra, ahol a gyerekek balesetmentesen és nagyon profin korcsolyáztak. Szintén az egyesület támogatásával mentünk Budapestre, ahol megtekintettük 26 tanulóval a Láthatatlan, illetve a Tutanhamon kincseit bemutató kiállítást. Hálásan köszönjük Sólyom Balázséknak nemcsak az anyagi segítséget, hanem azt is, hogy nagy-nagy türelemmel, empatikusan töltöttek el velünk 1-1 napot. Miután anyagilag ez elég megterhelő a szülőknek, ezért nagy segítség, hogy az utaztatásra nem kellett költeni.
A Szüsze támogatásával bábszínházban voltak az alsó tagozatosok. A Lázár Ervin Program keretében Budapesten voltak színházban a 8. osztályosok.
Közös rendezvény volt a szülőkkel a farsang. Minden osztály tombolatárgyakkal, sütivel, programmal támogatta a rendezvényt. Ismét jó hangulatú délután volt, szervezetten, ötletes jelmezekkel, szuper produkciókkal. Köszönet és elismerés a szülőknek is a sok-sok érdekes, munkaigényes jelmezért, a palacsintáért, a sütiért. A Zsűri és Kovács Renátó is hozzájárult a rendezvény sikeréhez.
Ismét pályázunk a Hankook-nál, s a tanév végéig még számos feladatunk van. Az idei évben is részt veszünk a Domestos mosdó felújítás pályázatán. Mindenkit kérünk, hogy a www.domestos.com/hu mosdófelújítás alatt szavazzon iskolánkra! (A visszaigazoló e-mailre is rá kell kattintani, ez néha spam-ben található. Ez azért fontos, mert a szavazat csak akkor érvényes, ha a visszaigazolásra is rákattintunk!)
Találkoztunk az ovis szülőin a leendő 1. osztályosok szüleivel. A beiratkozás várhatóan április 23-24-én lesz, erről tájékoztatót olvashatnak majd. Szeretettel várjuk első osztályos tanulóinkat! Kérem, hogy a beiratkozás előtt keressék fel az adonyi okmányirodát, és hozzanak adatlapot a diákigazolvány igényléséhez.
Március hónapban négy osztály vesz részt színházlátogatáson a Lázár Ervin Program keretében, majd egy osztály a Fővárosi Nagycirkuszba látogat el.
Pár gondolatot szeretnék előzetesen írni a 60 éves évfordulóról.
Az idei évben a Családi falunapon együtt fogunk ünnepelni. Minden osztály pár percben bemutatkozik majd, s köszönteni szeretném a már nyugdíjas kollegáinkat. Ekkorra elkészül egy kiadvány, melynek megvásárlásával lehet támogatni az iskolát. Bízom benne, hogy sokan emlékezünk az elmúlt 60 évre.
A legnagyobb kihívás lesz felkészülni az új Nemzeti Alap Tanterv (NAT) bevezetésére, a táborokra, a ballagásra, s ki tudja, még mire, de ne feledjék, együtt mindig mindent megoldottunk.
Mátyási Sándorné