Évadzárás a Szirontánál

Különös évadot zárt a Szironta Együttes. Komoly célokkal, tervekkel vágtunk neki a15. szezonunknak, azonban az évad derekán a járványhelyzet számos tervünket romba döntötte. Reméljük, hogy az elmúlt hónapok idővel megszépülnek, a tanulságait levonva tudjuk építeni tovább jövőnket.
A 2019. szeptemberétől 2020. júniusáig tartó évadunk egyik nagy újdonsága volt az 500 harang koncertjei programsorozatunk, melyben az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával számos ingyenes koncertet valósíthattunk meg szerte az országban. Vállalásunk közel 200 zenei rendezvényre, hangversenyre, koncertre és ifjúsági programra irányult, melyet a járvány ellenére is sikeresen tudtunk teljesíteni. A kijárási korlátozások alatt karanténkoncertekkel, majd a lazításokkal egyidőben sarokkoncertekkel juttattuk a társasházakba zárt embereket kulturális élményhez. Május-június hónapban közel 30 olyan koncertünk valósulhatott meg az EMMI Térzene Programja keretében, ahol a közönség ablakokból, erkélyekből követhette előadásunkat. Bár a közönség jelenlétének hiánya szokatlan volt, könnyen alkalmazkodtunk ehhez az új helyzethez is.
Júniusban visszatértek a klasszikus, közönség előtt tartott koncertek, így jutottunk el visszatérő előadóként a Gödöllői Királyi Kastélyba, zenélhettünk Szarvason a zenepavilonban vagy az arborétumban, de Pest és Fejér megye számos közterén is megjelentünk harangmuzsikánkkal.
Az idei tanévben már nem csak kis falunkban tanulhatott a legkisebb korosztály egy-két fogást a magyar csengettyűzés titkai közül, hanem a térség pár óvodájába is sikerült foglalkozásainkat eljuttatni: Iváncsa, Adony, Pusztaszabolcs, Ráckeresztúr óvodásai ingyenesen vehettek részt 20 nevelési órás foglalkozásunkon, szintén az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.
De a helyi diákokat sem hanyagoltuk el. A Pöttömsziget Óvodában az idei tanévben is mindkét foglalkozásunk elindult: zeneóvoda és népi játék közül választhattak a gyermekek és családjaik. Tavaszig zavartalanul zajlottak a találkozások, ezt követően pedig online folytatódott az év zárása.
Az Arany János Általános Iskolában pedig 2 citerás és 2 csengettyűs csoport is indult az idei tanévben,örömmel tapasztaltuk, hogy megnőtt az igény szervezetünk szakkörei iránt. A 2019/20-as tanévet közel 50 SziSza-gyermek zárta sikeresen. Gratulálunk mindenkinek!
Az idei évadban is tevékenyek voltak a Besnyői Népdalkör tagjai.Ősszel és kora tavasszal több versenyen szerepeltek sikeresen, valamint a téli időszakban ismét eleget tettek a térségben felmerülő felkéréseknek csengettyűs és énekes repertoárjukkal hangolták rá közönségüket a karácsony hangulatára. A szépkorúakkal azonban nem csak Besnyőn, hanem Pusztaszabolcson és Sárosdon is foglalkozikott – igaz ott csak a népzenei vonalat erősítve – Czumpft Krisztina.
A következő évben Besnyő község mellett a térség településein is folytatni tervezzük zenei foglalkozásainkat, az intézményekkel folyamatosan egyeztetünk. Bizakodunk a szeptemberi indulásban, de az alternatív megoldásokon is dolgozunk, hiszen nem tudjuk, hogyan is indul az új tanév, évad szeptembertől.
Tavasszal 50 koncertünk mellett több nagy tervünket is törölni kellett: május hónapban valósulhatott volna meg egy amerikai utazás, amely során a világ legjobb harangegyütteseitől tanulhattunk volna, ezt az utat jövő tavaszra halasztottuk.
Májusban az iskola udvara a csengőszótól hangos, hiszen az ország együttesei Besnyőn találkoznak. Idén sajnos a CsengőFest rendezvényünk is elmaradt, némi kárpótlást nyújtott a találkozó tervezett napján megrendezett online koncertünk – mely számunkra is nagy meglepetést hozott: több mint 32.000-en tekintették meg előadásunkat, közel 1200 reakciót kapott közösségi oldalunkon, ezekkel a nézettségi adatokkal nagy komolyzenei együtteseket utasítottunk magunk mögé.
Az országban működő harangegyüttesek szakmai fórumaként egy új találkozót hívunk életre szeptemberben. Szarvason többezres közönség előtt tervezzük megvalósítani az I. Harangfesztivált – a már klasszikus Szilvafesztivál részeként –, melyen az országban működő együtteseket várjuk szeptember 12-13-án. Persze, a CsengőFestről sem mondunk le, jövőre sokkal nagyobb szabású rendezvényként térünk vissza a besnyői színpadra, erre a programra már pályázati forrást is sikerült szereznünk.
Tervezett amerikai utunk mellett egy európai turnét is szerettünk volna megvalósítani idén nyáron. Ezt a programot is át kellett ütemeznünk, mely – reményeink szerint – szintén jövőre valósulhat meg.
Hogy mit hoz a jövő, nem tudjuk, de hiszünk a jóban, és koncertnaptárunk már most jelzi, dolgos hónapok következnek: augusztus 15-től elkezdjük tavasszal elmaradt koncertjeink pótlását, így október végéig több mint 50 helyszínen találkozhat velünk a közönségünk. Októbertől az év legmozgalmasabb időszakára, adventre készülünk, teljesen új adventi műsorral találkozhatnak velünk az ünnepi készülődéskor. Már most írják be naptárjukba besnyői adventi koncertünk időpontját: 2020. december 18. (péntek). Ezen a koncert reméljük, hogy a szintén tavaszra tervezett „Ébredés” című lemezünket is bemutathatjuk – talán nagyobb aktualitással, mint valaha.
Kövessék tevékenységünket Facebookon, a Szironta Együttes hivatalos profilján, vagy honlapunkon, a www.szironta.hu internetes címen! Várjuk Önöket koncertjeinkre, zenei programjainkra!
Szironta Együttes