Barátunk a könyv

A fenti mottóval indultak 2020. augusztus 10-től 14-ig a könyvtárban azok a délelőttök, amelyeken lelkes kisiskolásokkal a könyvek között, a betűk világában töltöttünk hasznos, szórakoztató órákat.
Minden nap játékos fejtörőkkel, kvíz játékokkal indult, melyek megoldása közben a résztvevők kicsit gyakorolhatták az olvasást és írást. A saját készítésű, egyszerű tízórai elfogyasztása után bizony jólesett a közös bújócska és fogócska, mivel mindnyájukat megviselte a másik hiánya.
Minden napra jutott egy kis idő kézügyesség fejlesztésére is. Első nap elkészült a csoport fája, aztán origami csillagot hajtogathattak, papírdíszeket, ceruzatartót készíthettek. A hulladékból valami újat már bevált hagyomány az olvasótáboraimban. Ezen a nyáron műanyag palackból készítettek a gyerekek két ügyességi játékot. Igen nagy sikere volt a „hipihopinak”, amellyel remélem otthon is sokáig ugrálnak, játszanak még és megtanítják apát és anyát is. A fiúk lelkes kis csapata kartondobozokból alkotott „csodajárművet”.
A táborzáró napján egy ősi textilfestő technikával díszíthették azt a kis tarisznyát, amelyet emlékbe hazavihettek.
Köszönöm a lelkes segítőimnek, Varga Rebekának és Nórának, Gyurnik Misunak, hogy ők is velünk voltak, a gyerekek szüleinek a finom gyümölcsöt, süteményt. A tábor minden résztvevőjének a példás magatartást, a kellemes hangulatot.
Találkozzunk jövőre is a könyvtárban!

„…Tegnap még nyár volt,
de ma reggelre már
összetört az ég kéktükre,
nem ébredt fel a nap.
A bűvös, édes illatok
őszi felhők szárnyán
valahol messze szállnak,
és a kialvó fényekkel,
a halványuló sugarakkal,
csendesen eltűnnek
 utolsó emlékei a nyárnak. …”

Baki Ferencné
Kedves Olvasók!
A könyvtár állománya folyamatosan újul és várja régi és új olvasóit
a megszokott nyitva tartási rendben:

kedden     13:00 - 15:00
csütörtökön    13:00- 16:00
szombaton    9:00 - 10:00

 

bwd  Oldal 1/2  fwd
n_2020nyarkonyvtar_001.jpg
n_2020nyarkonyvtar_002.jpg
n_2020nyarkonyvtar_003.jpg
n_2020nyarkonyvtar_004.jpg
n_2020nyarkonyvtar_005.jpg
n_2020nyarkonyvtar_006.jpg
n_2020nyarkonyvtar_007.jpg
n_2020nyarkonyvtar_008.jpg
n_2020nyarkonyvtar_009.jpg
n_2020nyarkonyvtar_010.jpg
n_2020nyarkonyvtar_011.jpg
n_2020nyarkonyvtar_012.jpg
n_2020nyarkonyvtar_013.jpg
n_2020nyarkonyvtar_014.jpg
n_2020nyarkonyvtar_015.jpg