Advent 1. vasárnapja

„Advent gyertyái kigyúlnak, a hit remény, öröm, és szeretet fénye.”

Adventbe léptünk – ahogy nagymama szokta mondani a karácsonyt megelőző hetekben. Nekünk, gyerekeknek ez az időszak akkor azt jelentette, hogy legyünk szófogadóak, türelmesek, ez a várakozás ideje, mert hamarosan megérkezik Jézuska és valami csoda is vele együtt. Szeretettel készültünk az ünnepre, diót törtünk a kalácshoz, segítettünk a házi munkában, készültek a habkarikák, mézeskalácsok, kis betlehem, apró kis ajándékaink, a vasárnapi miséken egyre több gyertya fénye világított az adventi koszorún. Sok háznál disznótorral biztosították az ünnepi asztalra a húsételeket, a rászorulóknak juttattak egy kis kóstolót belőle. Elővettük a településünkön kívül élő rokonok, ismerősök listáját és kézzel írott karácsonyi üdvözlőlapokat küldtünk: Békés, boldog, szeretetteljes ünnepet kívántunk. Senkiről nem felejtkeztünk meg.
 Mindez a készülődés valahogy csendesebben, valóban szeretetteljesebben, meghittebben zajlott. Talán több volt az idejük eleinknek, vagy valamit jobban tudtak. Én az utóbbiban hiszek. Aztán megérkezett a várva várt csoda, a karácsony misztikuma: énekeltük a „Mennyből az angyalt” és közben a szobában ott járt Jézuska és meghozta az áhított kisbiciklit, az alvós babát vagy éppen csak egy apró kicsi játékot.  Ma is érzem azt a szeretetet, meglepődést, gyermeki örömöt, amit akkor gyermekként éltem át egy-egy karácsonyon. Olyan jó volt hinni a csodában és várni azt! Vigyáztak a gyermeki lelkünkre szüleink. Szeretettel, odaadással készültek az ünnepre, előkészítve a meglepődés, a csoda hangulatát, amit a csend, a meghittség, a csillagszóró, a gyertyafény, a közös éneklés jelentett.  Aztán azt is gyermekkorban tanultam meg és így elfogadással alkalmazkodtam a nehezebb időszakok karácsonyaihoz, amit Szent Ágoston fogalmazott meg és segített vele:
„Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele,
A szeretethez nem kell teli erszény.”
Advent van ismét eljött a várakozás varázslatos ideje, megváltozott a világ, az életünk, talán advent jelentése is más a ma emberének. Láthatóan csillogóbbak a karácsony fényei, okos eszközeink megörökítik a pillanatokat, virtuálisan közel hozzák a tőlünk távollévőket, mégis elveszik tőlünk az egymásra odafigyelést, a személyes meghitt találkozások, beszélgetések ritkulnak.  Csillogva hirdetik korunk divatmárkáit, fontosak a külsőségek. Nem vagy csak nehezen fogadjuk el Szent Ágoston gondolatát, erőn felül is csatlakozunk a külsőségek megjelenítéséhez.
Sokan nem is gondolnánk, hogy az adventi koszorú az ősi pogány világból ered és csak később alakult vallási szimbólummá. Manapság az adventi koszorú inkább csak elnevezésében, mint sem kinézetben nevezhető koszorúnak. Azonban az adventi gyertyák meggyújtása egyre nagyobb hagyománynak örvend napjainkban. Már nem elsősorban vallási értelemben, sokkal inkább a karácsonyra való várakozás és felkészülés részeként van jelen életünkben. A gyertyák meghittséget, melegséget varázsolnak otthonainkba, segítenek a lecsendesedésben, valamint figyelmeztetnek az önmagunkra és a szeretteinkre való odafigyelésben. Vegyük észre a fényt, halljuk lelkünk belső üzenetét és vigyük át napjainkba a múlt üzenetét! Szeretet és egymásra figyelés fontossága határozza meg nemcsak adventet, hanem mindennapjainkat is, legyen ez a várakozás „gyógyító erő”!

„Advent első vasárnapján felgyullad egy gyertya fénye.
Melegítse át szívedet, legyen fénylő eredménye.
… Szeretettel tárd ki lelked, öleld át a nagyvilágot.
Kívánd azt, hogy minden ember itt a Földön, legyen áldott!”

Az első gyertya, a hit gyertyája ismét fellobbant településünk központjában, immár 12. alkalommal.
Az „angyalkák”, Kroó Henrietta és édesanyja, az óvoda dolgozói, a polgármesteri hivatal dolgozói ünnepi díszbe öltöztették a helyszínt. Polgármester asszonyunk szívhez szóló köszöntőjében a mindannyiunkban ott rejlő belső hangra irányította figyelmünket, amely ha kell, kicsit lefékez, ha kell, mutatja a helyes irányt. A belső hang magától csak akkor szólal meg, amikor szükségünk van rá, és meg akarjuk hallani. Mindannyian képesek vagyunk rá, hogy ezt a hangot meghallva igazi énünk kiteljesedjék, az ünnepünkre való felkészülésben is leljük meg az igazi örömöt, hogy aztán teljes legyen az ünnep. Aztán kicsiknek, nagyoknak egyaránt tanulságos meséje bűvölte el a szokatlanul sok érdeklődőt, akik eljöttek a gyertyagyújtásra. Jó volt együtt „lépni adventbe” a falubeliekkel! Szívmelengető volt a sok-sok kicsi gyermek, akik szüleikkel érkeztek a gyertyagyújtásra. Aztán Erdős Adél 2. osztályos tanuló első gyertyáról szóló versét meghallgatva meggyújtottuk az első gyertyát a koszorún, amelynek fényében még sokáig gyönyörködtünk kicsik és nagyok. Szeretettel várunk Mindenkit a második gyertyagyújtásra is!

Baki Ferencné /Rózsika néni

„Advent van, némán ölel a csend,
És a színes gyertyák fénye új értelmet nyer hirtelen.
A megszentelt csendben érezhetünk csodát,
Hit, remény, öröm, szeretet, ezt adjuk tovább!”