Iskolánk hírei - Szépen befejeztük s már készülünk az új tanévre

    „Vedd komolyan, amit csinálsz és ha felelősséget érzel iránta, jól fogod csinálni.”


A 2018/2019-es tanév zárása kapcsán jutott eszembe a fenti gondolat, hisz tanévet indítani majd zárni igen nagy felelősség. Különösen igaz ez, ha a település egyetlen iskolájáról van szó. Szeretném hinni, hogy a sok erőfeszítés eredményeként boldog gyerekek kezdik meg a nyáriszünetet, s a megszerzett tudás birtokában nyugodtan kezdik majd az új tanévet.
Az nem baj ha nem könnyű  a tanév, mert akkor sok-sok tenni való akad, mely a gyerekek számára fontos. 125 tanulóval fejeztük be a tanévet, 14 tanuló búcsúzott el első iskolájától. 2 tanuló gimnáziumban, 7 tanuló szakgimnáziumban, 5-en szakközépiskolában. Igyekeztünk felkészíteni őket arra, hogy sokkal nagyobb kihívásokkal fognak találkozni, s az elkövetkezendő életünkben meghatározó lesz, hogy állnak helyt. Kívánom nekik ne tévesszék szem elől a célt, küzdjenek le minden akadályt.
Az iskola oktató-nevelő munkát végez a mindennapokban. Hangsúlynak vélem a nevelést, hisz sok olyan értékkel kell felvérteznünk a gyerekeket, mely az életben segít a nehézségeken felülkerekedni. Fontosnak vélek olyan alapértékeket, mint az igazmondás, egymás tisztelete, tolerancia, a helyes és a helytelen magatartás megkülönböztetése. A tanítás mellett folyamatosan jelen vannak a közösségi programok, hisz ekkor felszabadultabb környezetben találkozunk a gyerekekkel és a nevelés kap nagyon hangsúlyt. Az idei évben is jó volt 3 napot együtt lenni Zánkán. Esztétikus, szép környezetben, jó programok közül válogatva töltöttük el az időt. Szerencsénkre az időjárás is kifogástalan volt, s a gyerekek fürödtek mind a 3 napban a Balatonban. Büszke voltam most rájuk, hisz még meg is dicsértek bennünket.
Az utolsó hetekben írtak a 6. és 8. osztályosok országos idegennyelvi és kompetenciamérést. Igaz, ekkor már nagyon fáradtak voltak. A tanévzárót követően 40 kisgyerek táborozott helyben egy EFOP-os pályázat keretében. A hét gyorsan elrepült és a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Köszönöm kollégáimnak a táboroztatást! Minden osztály volt tanulmányi kiránduláson, mely szintén jó lehetőség a közösség formálására. Egy kicsit sikerült jelen lenni a családi napon, fellépő gyerekeink ügyesek voltak. Már látszik, hogy a csengettyűs növendékek is kitartóak lesznek, köszönjük Czumpf Krisztinának a lelkiismeretes munkáját.
Az idei tanévben is pályáztunk a Hankook által kiírt pályázatra, így 506.000 Ft-ot szeretnénk az iskolaudvarra költeni. Sok kisgyerek tölti itt az egész napját, ezért kicsi lépésekkel, de szeretnénk egy olyan udvart, ahol feltalálják magukat és különböző játékokra nyílik lehetőségük. Néhány apuka segítségére, majd szükség lesz ahhoz, hogy az elképzelések megvalósulhassanak. A fenntartó nyári karbantartásra (tisztasági meszelés, faljavítás stb.) 75.000 Ft-ot biztosított, nagy dolgokat ebből nem lehet megvalósítani.
Két kismamánknak kívánunk nagyon boldog anyaságot, sok örömet ehhez az új hivatáshoz.
A következő tanévvel kapcsolatos tudnivalók:
-    Tankönyvosztás 2019.08.26. 8-16 óráig, kérem ebben az időpontban vigyék el a tankönyveket!
-    Tanévnyitó ünnepély 2019.09.02. 8 órakor. Szeretettel várjuk tanulóinkat, köztük a 16 kis új iskolást. Ezen a napon az első 4 óra lesz megtartva, étkezés nem lesz.
-    Ügyelet 2 hetente szerdán 9-13 óráig. Első ügyelet 2019.06.26.
Egész tanévben számíthattuk Önkormányzat Képviselő testületének támogatására, melyet tisztelettel köszönünk. Köszönjük a Sziront’ Art Egyesületnek is a támogató segítségnyújtást, hisz többször kellett igénybe vennünk a kisbuszt. Nem utolsó sorban hálás köszönet a SZÜSZE elnökének, tagjainak az egész tanévben nyújtott segítségért. A hagyományos rendezvényünk bevétele 560.000 Ft volt.
Jó pihenést, kellemes, tartalmas szünidőt kívánok mindenkinek!

Besnyő, 2019.06.24.
Mátyási Sándorné