Településünk fejlesztései, beruházásai

Ezen az oldalon foglaltuk össze Besnyő község életét, a hétköznapokat megkönnyítő, szebbé tevő fejlesztéseinket, beruházásainkat 2008. évtől napjainkig. Büszkék vagyunk arra, hogy adósságmentes településként is számos fejlesztést és beruházást megvalósíthattunk, ezzel szépítve, újítva településünket.

                                                                                 Fejes Zsuzsanna polgármester

 

Besnyő Község Önkormányzat hivatalos honlapján megjelenő valamennyi fénykép, szöveg, videófelvétel kizárólag az Önkormányzat előzetes írásbeli hozzájárulásával használható fel.

Játszótéri eszközök bővítése

Képviselő-testületünk 2013.év tavaszán döntött a faluközpontban és az óvoda udvarában lévő játszótér eszközeinek bővítéséről. Késve ugyan, de a nyár végére befejeződött a játékok telepítése. Reméljük, a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt örömet okozunk ezzel a beruházással.

Ligetben lévő játszótér bővítése:

Óvodában lévő játszóudvar bővítése:

Fő utca aszfaltozása a templomtól

Elvégeztük a már nagyon rossz állapotban lévő Fő utca aszfaltozását a templomtól egészen a Fő utca végéig. 

A tornaterem felújítási munkálatai

Besnyő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a 4/2012. (III. 1.) BM rendeletben meghirdetett, „iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás” tárgyú vissza nem térítendő támogatás igénylésére, mely pályázaton 3 203 285.- Ft támogatást nyert önkormányzatunk. A támogatásból elvégeztük a tornaterem és az öltözők teljes belső felújítását és új tornatermi eszközöket szereztünk be.
A felújítás során a tornaterem mennyezetének igen régi alumínium burkolatát eltávolítottuk, a mennyezet és az oldalfalak vakolatát javítottuk és elvégeztük a teljes falfelület (mennyezet és oldalfalak) lambériázását.
Az ablak- és a radiátor rácsokat elbontottuk és új, biztonságos védőrácsokat építettünk be, korszerűsítettük a fűtési rendszert. Kicseréltük a belső ajtókat és az elavult lámpatestek helyett, korszerű világítótesteket szereltünk fel.
Felszedtük a parkettát, a parketta alatt lévő hajópadlót (ami alatt homok volt) és megfelelő aljzatbetont készítettünk, melyre PVC-sportburkolat került.
Elvégeztük az öltözők belső festését, és új burkolatot raktunk az öltözőkben is.
A fejlesztésnek köszönhetően nagyon szép, egyedi és korszerű környezet várja a sportolni vágyókat.

Felújítás utáni képek:

bwd  Oldal 1/2  fwd
n_tornateremutana_001.jpg
n_tornateremutana_002.jpg
n_tornateremutana_003.jpg
n_tornateremutana_004.jpg
n_tornateremutana_005.jpg
n_tornateremutana_006.jpg
n_tornateremutana_007.jpg
n_tornateremutana_008.jpg
n_tornateremutana_009.jpg
n_tornateremutana_010.jpg
n_tornateremutana_011.jpg
n_tornateremutana_012.jpg
n_tornateremutana_013.jpg
n_tornateremutana_014.jpg
n_tornateremutana_015.jpg

Felújítás előtti képek:

További cikkeink...

  1. A vízház és a kutak felújítása
  2. Közösségi kemence fölé ácsolt tető építése
  3. Körzeti megbízott iroda külső felújítása
  4. Az Önkormányzati Hivatal udvarában lévő tároló külső felújítása
  5. Megszépült a besnyői önkormányzati hivatal
  6. Megújult az orvosi rendelő
  7. Árkok tisztítása
  8. Ravatalozó épületének belső felújítása
  9. Elszármazottak találkozója kemence avatással
  10. Polgármesteri Hivatal belső felújítása
  11. Sportöltöző felújítása
  12. Ismét le kellett zárnunk a Faluházat!
  13. Orvosi rendelő előtti járda térkövezése, és a parkoló aszfaltozása
  14. Általános Iskola külső felújítása
  15. Régi ravatalozó belső felújítása
  16. Csárda völgyi bezárt szeméttelep rekultivációja
  17. Informatikai fejlesztés az iskolában
  18. Besnyői tanulói laptop program
  19. Utcanév táblák, köszöntő tábla, és kandeláberek kihelyezése
  20. Emlékmű a II. világháborúban elesett elődeinkért
  21. Az Emlékezés rózsalugasa
  22. Régi ravatalozó külső felújítása
  23. Poli-Farbe Platinum Kid Óvodaprogram keretében az óvoda teljes belső festése
  24. Sporttelep fejlesztése
  25. Játszótér kialakítása a Ligetben
  26. Színpad felújítása
  27. Kistérségi Tanuszoda
  28. Óvoda épület külső szennyvízelvezető hálózat felújítása
  29. Térfigyelő rendszer kiépítése
  30. Iskola előtti tér felújítása
  31. Óvoda épületének külső felújítása
  32. Polgármesteri Hivatal előtti tér felújítása
  33. Kompetencia alapú oktatás bevezetése Besnyőn
  34. Óvodai fejlesztés
  35. Utcabútorok beszerzése, buszmegállók felújítása
  36. Helytörténeti Gyűjtemény kialakítása
  37. Iskolai informatikai labor korszerűsítése
  38. Fogászati rendelő felújítása
  39. Nagy volumenű fejlesztés az iskolában
  40. Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása
  41. Temető kerítés újjáépítése
  42. Strandröplabda pálya kialakítása
  43. Ruhák, eszközök vásárlása a Népdalkör, a Néptánc csoport és a Szironta Együttes részére