Településünk fejlesztései, beruházásai
Ezen az oldalon foglaltuk össze Besnyő község életét, a hétköznapokat megkönnyítő, szebbé tevő fejlesztéseinket, beruházásainkat 2008. évtől napjainkig. Büszkék vagyunk arra, hogy adósságmentes településként is számos fejlesztést és beruházást megvalósíthattunk, ezzel szépítve, újítva településünket.
Fejes Zsuzsanna polgármester
Besnyő Község Önkormányzat hivatalos honlapján megjelenő valamennyi fénykép, szöveg, videófelvétel kizárólag az Önkormányzat előzetes írásbeli hozzájárulásával használható fel.
Csárda völgyi bezárt szeméttelep rekultivációja
Besnyő Község Önkormányzata csatlakozott a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társuláshoz, mely társulást 168 önkormányzat annak érdekében hozta létre, hogy közösen megvalósítsanak egy modern, egységes, a mai környezetvédelmi előírásoknak megfelelő hulladékgazdálkodási rendszert, valamint a bezárt települési kommunális hulladéklerakók rekultivációját elvégezzék.
A Társulás a KEOP-2.3.0. „A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése” című pályázat keretén belül, a Kormány és az EU döntése alapján elnyert támogatásból a térségben található 83 hulladéklerakó rekultivációs tevékenységét végezte el, így a hulladéklerakók rekultivációja 100%-ban uniós és állami finanszírozásban valósultak meg. Ezen pályázati forrásból valósult meg településünkön is a Csárda völgyi bezárt szeméttelep rekultivációja 2012. évben.
Ezúton is kérjük a lakosságot, hogy fokozottan figyeljenek környezetünkre, hiszen közös érdekünk, településünk megóvása, tisztántartása. Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy közterületen szemetet elhelyezni tilos, aki ezt megszegi, köztisztasági szabálysértést követ el, ami pénzbüntetéssel sújtható.
Munkálatok közben készített képek:
Rekultiváció utáni képek:
Informatikai fejlesztés az iskolában
Önkormányzatunk újabb informatikai fejlesztéssel járult hozzá iskolánk korszerűsítéséhez. Az „Informatikai fejlesztési feladatok támogatásának igénylése a 21/2010.(V.13.) OKM rendelet alapján” címszó jegyében igényeltünk és el is nyertünk 1 millió forint támogatást, amelynek révén az eszközbeszerzés vissza nem térítendő, 100%-ban támogatott formában valósulhatott meg 2011. évben. A támogatási összegből 2 db digitális táblát, 1 db projektort és 1 db akkreditált szoftvert szereztünk be a besnyői Arany János Általános Iskola részére. Az új eszközöket a pedagógusok és az iskolások is nagy örömmel fogadták.
Besnyői tanulói laptop program
Besnyő Község Önkormányzata az oktatási feltételek további javítása érdekében az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében 2010. év februárjában pályázatot nyújtott be a pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztésére. A TIOP 1.-1.-1-09/1-2010-0153 „Besnyői tanulói laptop program” című sikeres pályázatnak köszönhetően önkormányzatunk 7 090 000.- forint támogatást kapott, mely összegből 54 db tanulói laptopot, 4 db tanári laptopot, 4 db tároló kocsit, 4 db access pointot és 1 db routert vásárolhatott a Besnyői Arany János Általános Iskola részére.
További cikkeink...
- Utcanév táblák, köszöntő tábla, és kandeláberek kihelyezése
- Emlékmű a II. világháborúban elesett elődeinkért
- Az Emlékezés rózsalugasa
- Régi ravatalozó külső felújítása
- Poli-Farbe Platinum Kid Óvodaprogram keretében az óvoda teljes belső festése
- Sporttelep fejlesztése
- Játszótér kialakítása a Ligetben
- Színpad felújítása
- Kistérségi Tanuszoda
- Óvoda épület külső szennyvízelvezető hálózat felújítása
- Térfigyelő rendszer kiépítése
- Iskola előtti tér felújítása
- Óvoda épületének külső felújítása
- Polgármesteri Hivatal előtti tér felújítása
- Kompetencia alapú oktatás bevezetése Besnyőn
- Óvodai fejlesztés
- Utcabútorok beszerzése, buszmegállók felújítása
- Helytörténeti Gyűjtemény kialakítása
- Iskolai informatikai labor korszerűsítése
- Fogászati rendelő felújítása
- Nagy volumenű fejlesztés az iskolában
- Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása
- Temető kerítés újjáépítése
- Strandröplabda pálya kialakítása
- Ruhák, eszközök vásárlása a Népdalkör, a Néptánc csoport és a Szironta Együttes részére






