Mikulás Ladás Találkozó - Besnyő 2021
"Az emberek cselekedeteinek csakis a szándék szabja meg az érdemét,
s az önzetlenség teszi tökéletessé. ”
(Jean de La Bruyére)
Ifjú Szatmári Zoltán és Skultéti László régóta Lada barátok. Ők voltak az ötletgazdái a 2021. december 4-i Mikulás Ladás felvonulásnak, bemutatónak és élményautózásnak Besnyőn. Szerencsére igen sok fiatal barátjuk is csatlakozott az ötlethez és a program megvalósításához.
A rendőrség és a polgárőrség felvezetésével igazi Ladás konvoj vonult végig Besnyő utcáin hangjukat hallatva és ezzel is csalogatva az érdeklődőket a rendezvényre. Természetesen a felvonuló járgányok között ott volt a Mikulás Lada taxi is, gondolva a gyermekekre is. A felvonuláson résztvevő autók a falu központjában gyülekeztek, már itt is nagyon sok érdeklődő vette körül a Ladás csapatot, pedig szokatlanul hideg, de napsütéses idő volt. A konvojhoz csatlakoztak lelkes nem Ladások is, és természetesen ott volt a karácsonyi díszbe öltözött jól ismert besnyői Trabant is. A felvonulás után a sportpályán folytatódott a program. Először a legkisebbeket köszöntötték a rendezők, és megérkezett a „Lada Mikulás” is. Közel 120 mikulás csomagot osztott ki öregtélapó fiatal előfutára a gyermekek között, akik a szüleikkel érkeztek a bemutatóra. A Lada- mikulás csomagok tartalmát a támogatók segítségével töltötték meg a szervezők, hogy örömet szerezzenek a gyermekeknek. Lehetett válogatni, ajándékba kapni Ladás kártyákat is, amit boldogan nézegettek és mutogattak egymásnak a gyerekek. Majd a bravúros bemutatók következtek. Búgtak a motorok, csúsztak, füstöltek, szakadtak a gumik, csikorogtak a fékek, száguldottak a Ladák a bóják között. A legtöbb néző megelevenítette telefonjával a látottakat. A nem mindennapi, lélegzetelállító autós mutatványokat az élményautózás követte. A legbátrabb gyermekek beülhettek a Ladákba és így részesei lehettek a gyorsulásnak, a merész autózásnak. Ráadásként az élményautózásban résztvevők között Kovács Tibor, érdi Ladás bukósisak felajánlását sorsoltál ki. Gratulálunk Kurucz Herminának, akinek kedvezett a szerencse.
A merész bemutató gyermekközönségét finom, meleg tea, a felnőtteket forralt bor is várta, melyről idősebb Szatmári Zoltán és felesége, Betti gondoskodott. Természetesen hozzá finom zsíros kenyeret is lehetett fogyasztani.
A napsütést csillagos égbolt váltotta fel, mire az igen kellemes hangulatú, jól sikerül rendezvény befejeződött. A rendezők és segítőik örömmel és megelégedéssel zárták a napot és úgy búcsúztak el a látogatóktól, hogy talán már tervezik is a következő Ladás találkozót.
Köszönet a támogatóknak, segítőknek, akiket említsünk meg név szerint is!
Adonyi Rendőrőrs
Benyovszki Dániel
Czeilinger Zsolt
Jakus Ferenc
Jámbor Ádám
Jámbor Zsuzsa
Keresztúri Béla
Kozma Anita
Lepsényi Márk
Patai Norbert
Polgárőr Egyesület Besnyő
Skultéti Krisztián
Skultéti-Nagy Nikolett
Idős Szatmári Zoltán és felesége
Tunyogi András
Az érdeklődőknek köszönjük az aktív, nagy létszámú részvételt a programunkon.
Találkozzunk a jövőben is!
Szatmáriné Oláh Vanda