Iskolai hírek
Megkezdtük az új tanévet, lelkesedéssel és hatalmas örömmel, hogy újra együtt lehetünk. Izgatottan és felkészülten vártuk tanulóinkat, akik, szép, tiszta, ízlésesen dekorált tantermekben kezdhették meg a tanulást.
Szeptember 1-én tartottuk meg tanévnyitó ünnepségünket. 18 kis elsős kezdte meg nálunk iskolás éveit. Nagyon izgatottan vártuk érkezésüket. Kívánjuk, hogy érezzék nagyon jól magukat iskolánkban, gyarapodjon tudásuk és gazdagodjanak sok pozitív élménnyel.
A nyári táborok, a családi nyaralások után elindult az új tanév. Büszkék vagyunk iskolánk jó hírére, eredményeinkre, amit szeretnénk megtartani. Pedagógustársaim nevében mondhatom, hogy mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb körű tudást biztosítsuk számotokra. Elvárjuk az illedelmes viselkedést, köszönést, a becsületes, rendszeres munkát.
Hagyományainkat megtartva, terveink szerint, ebben a tanévben is számos programot szervezünk nektek. Lesz sportnap, Luca-nap, Adventi készülődés, lesznek egészségfejlesztéssel kapcsolatos programok, sportrendezvények, tanulmányi versenyek, osztálykirándulások, vetélkedők, gyereknap és még sorolhatnám.
Kívánom, hogy az elmúlt tanévhez hasonlóan az idei tanév is sok örömet hozzon iskolánk valamennyi tagjának, sikeres tanítványok erősítsék iskolánk jó hírét!
Ebben a tanévben is nyertünk A Hankookos pályázaton, amelyből 2 ajtót cserélünk, festünk és laminált padlózunk, illetve kialakítanunk egy fejlesztő termet. Az anyagi támogatást csak anyagra fordíthatjuk, a munkálatok társadalmi munkában kell zajlódjanak. Ezért, megkértem a kedves szülőket, hogy, aki tud, segítsen polcok szabásában, felrakásában, laminált padlózásban, festésben, a folyosói cipős szekrények belsejének felújításában. Szerencsére, többen is jelentkeztek, amiért nagyon hálásak vagyunk.
Hatalmas köszönettel tartozunk Molnár Gábornak, Krepsz Zsuzsannának és Németh Mónikának, akik elvállalták iskolánk gyermekeiért alapítvány létrehozását és működtetését, amely által megnyílnak lehetőségeink.
Nehéz időket élünk, egyre nehezebb a szülőknek, a pedagógusoknak és a gyerekeknek is alkalmazkodni a napi szintű változásokhoz. Bízom abban, hogy együttes erővel, összefogással ezen időszakot is átvészeljük, hiszen a gyerekek érdekeit szükséges elsőként szem előtt tartanunk!
Kívánom, hogy az elmúlt tanévhez hasonlóan, az idei tanév is sok örömet hozzon iskolánk valamennyi tagjának, sikeres tanítványok erősítsék iskolánk jó hírét!
Vidám, boldog, tartalmas és sikeres tanévet kívánok mindenkinek!
Garaguly Krisztina
int.vez.