Iskolánk hírei

Kedves Szülők! Diákok!

Muszáj néhány gondolatot megosztani a járványhelyzet kapcsán. Semmi nem olyan, mint amilyen lehetne. Nem azért mert nem akarjuk, hanem mert a korlátokat betartjuk: nem gyülekezünk egy terembe sokan, nem lehet együtt az iskola közössége, s igen nagy hangsúlyt fektetünk a higiénés szabályok betartására. Köszönet illeti a szülőket, akik az első perctől kezdve betartották a szabályokat. A járvány mégse került el bennünket, de reméljük, hogy a nehezén már túl vagyunk. Köszönjük a segítségüket és megértésüket, tudjuk, hogy nehéz feladat volt 10 napig megoldani a gyerekek felügyeletét, de a 14 fős tantestületből 9 kolléga betegedett meg egyidejűleg.

Továbbra is fontosnak véljük a szigorú szabályokat, hisz azt látjuk, hogy a gyerekeknek az előmenetel szempontjából az iskolában a legjobb. Mégis úgy gondoljuk, hogy aki beteg, maradjon otthon, hisz a többiek egészségét védi ezzel a szülő. Valószínű, hogy az első félévben elég magas lesz a hiányzások száma, mert beteg gyerek is volt, ill. a szülők is otthon fogták gyermeküket.

A közösen megalkotott munkatervünk megvalósítása során most kiemelten az oktatáson van a hangsúly. Sok olyan program elmaradt, melyek a hagyományőrzést voltak hivatottak erősíteni. Mit tehettünk ebben a nehéz helyzetben? Sokat beszélgetünk a gyerekekkel, s próbáljuk elfogadtatni az elfogadhatatlant. Aranyosak, hisz ha tudják, mit miért teszünk, akkor könnyebben elfogadják.
Jelen helyzetben próbáljuk környezetünket otthonossá, családiassá, hangulatossá tenni. Ha nem is gyújtottunk együtt gyertyát, attól még az advent hangulata lengi be az iskolát. A Mikulást nem hagyhattuk ki. Még a felső tagozatosok is nagyon várták, s örültek az eljövetelének. Hálás köszönetünk az önkormányzat Képviselő-testületének, polgármester asszonynak, alpolgármester asszonynak, hogy gondoltak a gyerekekre, s megajándékoztak minden kisgyereket. Ezen kívül is sok segítséget kapunk a mindennapokban, így még sokkal nagyobb a felelősségünk.

Egy ajándékcsomagnak is örülhettünk, melyet azért kaptunk, mert csatlakoztunk az Európai Diáksport naphoz. Minden apróságnak tudunk örülni.
Hamarosan itt a félév. A téli szünet december 21-én kezdődik (az utolsó tanítási nap december 18. (péntek), s január 4-én találkozunk ismét.
Karácsonykor figyeljünk még jobban szeretteinkre, csempésszünk fényt a hétköznapokba!
Mindenkinek áldott, békés karácsonyt, jó egészséget kívánunk!

„ Szálljatok le betlehemi angyalok!
Zörgessetek ma este minden piciny ablakot,
s házikókba, palotákba egy örömet vigyetek: boldog, békés ünnepeket!

                                                       A Besnyői Arany János Általános Iskola Tantestülete