Iskolánk hírei - Vakáció!!

Május 10-én visszatért az élet, a jókedv, a zsivaj az iskolába. Mindenki nagyon várta, de legfőképp a gyerekek és szüleik örültek, s bizony nekünk pedagógusoknak is nagyon hiányzott már a személyes találkozás, a gyerekzsivaj.
Miután a törvénnyel vitatkozni nem lehet, csak betartani, így már május 19-én idegen nyelvből, 26-án szövegértés és matematikából írtak kompetenciamérést a 6. és 8. osztályosok. Nem mondanám, hogy nagy örömmel tették, de becsülettel végig csinálták a 4 órát.
Egy egész tanéven át tartó Bálint Ágnes Olvasóversenyen két 2. osztályos csapat mérettette meg magát. Ezen a versenyen 3. és 4. osztályos csapatok is részt vettek. A gyerekek a középmezőnyben végeztek.
Csapatok:
Olvasómanók: Fodor-Nagy Fanni, Komáromi Maja, Madarász Noémi, Kocsis Ádám. Olvasóbajnokok: Németh Csenge, Németh Csongor, Kiss Vince, Debreceni Zalán. Gratulálunk a gyerekeknek, s bízunk benne, hogy a könyv, az olvasás szeretete felnőtt korukig elkísérjük őket.
A Kinder Mesekönyvtárak pályázat keretében 500 000 Ft értékű Libri ajándékutalványt nyertünk a könyvtár számára, melyet Bodrogi Csilla kolléganőnek köszönünk. Még sikerült a lehetőségek függvényében egy ásványkiállítást is megszervezni, melyet minden évben nagy érdeklődés követ.
Az Arany Újság még júniusban is megjelent. A 4. osztályos Németh Regina és Molnár Liza lelkesen szerkesztették az újságot. Maradjon is meg ez a lelkesedésük!
Év végén a legnagyobb munka a tanév zárása, s vele párhuzamosan a következő tanév előkészítése. Az idei tanév nagyon nehéz volt a gyerekeknek a járvány miatt. Köszönet azon szülőknek, akik az online oktatásban segítették a gyerekek és a pedagógusok munkáját! Tudjuk, hogy a következő tanévben sok pótolnivaló lesz, s szeretnénk ezt a gyerekekkel együtt megtenni.
Mint minden évben, most is büszkék vagyunk azokra a tanulókra, akik egész tanévben nagyon nagy szorgalommal, kitartással végezték munkájukat, a tanulást. Ennek eredményeként kiválóan megfelelt minősítést kap első osztályban: Halász Lilla, Kun Krisztián, Patai Anna, Sztojka Vanessza. A 2. osztálytól érdemjegyek fejezik ki a tanulók teljesítményét.
Kitűnő tanulók: 2. osztály:
Csizmadia Zajzon,Debreceni Zalán,Kiss Eszter, Kiss Vince, Kocsis Ádám, Komáromi Maja, Madarász Viktória, Németh Csenge, Németh Csongor, Száki Liliána
3. osztály: Andrási Zoltán, Halász Botond, Kovács Hanna, Szikszai Nikolasz
4. osztály: Németh Regina, Molnár Liza Sára, Halász Bendegúz, Kecskés Bálint
4. osztály év végén díjat kaptak:
„Kis” Arany – díj”-at kapott Németh Regina, kimagasló tanulmányi eredménye, példamutatása és verseny eredményei elismeréseként.
„Kis” Arany – díj”-at kapott Halász Bendegúz, kimagasló tanulmányi eredménye, példamutatása és verseny eredményei elismeréseként.
Közösségért díjat kapott Molnár Liza, példamutatása és kiemelkedő közösségi munkája elismeréseként.
Nevelőtestületi dicséretben részesült Kecskés Bálint, kitűnő tanulmányi eredménye és szorgalma elismeréseként.
 
6. osztály: Varga Nóra, Szikszai Thesszalia
8. osztály: Zarycki Emma, Kroó Zoltán
A tanév vége egyéb feladatokat is ró az intézményre. Sikerült elérni, hogy a nyár folyamán megtörténik iskolánkban a sávszélesség bővítése. Reménykedünk, hogy minőségi javulást hoz az internet szolgáltatásban, ami jelenleg hol van, hol nincs, s nagyon lassú az intézményben. Terveztük a nyári karbantartást, melynek keretében a legnagyobb tétel lenne a csatorna kitisztítása. Várunk a tankerület engedélyére.
A gyerekek nagy-nagy örömére az idén már lehetett osztálykirándulást és ballagást tartani. Vannak az iskolában olyan rendezvények, melyek sok-sok pozitív hatást közvetítenek egy közösségben. Ezek a rendezvények is ilyenek.
Végzős diákjaink beiskolázása az alábbiakban megtörtént:
-gimnázium: 3 fő
-technikum: 7 fő
-szakgimnázium: 7 fő
Tőlük búcsúztunk szép ünnepség keretében:
Beri Krisztofer
Bildmann Bence Kristóf
Gelencsér György
Góman Attila
Juhász Olivér Zoltán
Kiss Márk Sándor
Kovács Nikolett
Kroó Zoltán
Kupi Jázmin
Lepsényi Máté Zalán
Rákóczi Ferenc Ákos
Ruszcsák Krisztofer József
Szkoklik Milán János
Varga Laura
Varga Rebeka
Vass Béla
Zarycki Emma

A ballagáson 8. osztályos diákjaink közül néhányan díjat kaptak:
Nevelőtestületi dicséretben részesült Varga Rebeka, aki munkájával hozzájárult iskolánk hírnevének, tekintélyének, megbecsültségének öregbítéséhez. A dráma előadások szervezőjeként, szereplőjeként felejthetetlen perceket szerzett tanulóinknak, a drámafesztiválok díjazottjaként dicsőséget szerzett iskolánknak.
 
Nevelőtestületi dicséretben részesült Gelencsér György, aki szintén a színjátszás területén alkotott maradandót. Finom humorával, segítőkészségével minden nehézségen átsegítette az előadások szereplőit, a rendezőt. Drámafesztiválokon díjakat nyert, s ezzel dicsőséget szerzett iskolánknak.

Közösségért díjban részesült Zarycki Emma, aki a közösség motorja volt, nem csak osztály, hanem iskolai szinten is. Mindig, mindenben lehetett számítani rá, kiváló problémamegoldó készségével nem csak társainak, hanem nevelőinek is segítséget nyújtott.
 
Közösségért díjban részesült Juhász Olivér, aki nem csak iskolánk hírnevének, tekintélyének, megbecsültségének öregbítéséhez járult hozzá a versenyek és drámafesztiválok díjazottjaként, hanem közösségformáló erőként az iskolai mindennapokban is kiemelkedően teljesített.

Közösségért díjban részesült Ruszcsák Krisztofer, aki tisztelettudásával, udvariasságával mindig példát mutatott társainak, és közösségformáló erőként az iskolai mindennapokban is kiemelkedően teljesített.

Arany –díj elismerést kapott Kroó Zoltán, nyolc éven át tartó kimagasló tanulmányi eredménye, példamutatása, versenyeredményei elismeréseként.

Jó utat, sok erőt, kitartást kívánunk végzős diákjainknak!
Nevelőtestületünk köszönetét fejezte ki és „Gyermekekért” díjat adományozott Molnár Gábor úrnak, aki önzetlen munkájával átsegítette a gyerekeket, szülőket, pedagógusokat a digitális oktatás technikai nehézségein.

A nyár teljen sok pihenéssel, feltöltődéssel, s kezdjük pihenten az új tanévet!
Két táborban vehet részt 20-20 kisgyerek június-július hónapban.

Kedves Besnyőiek!

Lejárt az időm. Tudtam, hogy egyszer bekövetkezik, mégis nehezen élem meg. Egy életút méltó lezárásában volt részem június 14.-én. Kollégáim, a település vezetői olyan búcsúztató keretében köszöntek el tőlem, melyet kevés nyugdíjba vonuló élhet át. Hálásan köszönöm mindenkinek, aki részt vett az ünneplésben, s jókívánságokkal halmozott el. Egy összetartó, jó közösség hozta létre e napot számomra. Szerettem Besnyőn lenni, itt tanítani. Úgy érzem megtaláltuk a legtöbb szülővel a közös hangot, s a település vezetői igazi gazdái az intézménynek. Mindig szívesen fogok visszaemlékezni az itt eltöltött évekre, a kedves, tisztelettudó, mosolygós gyerekekre. Megtiszteltetésnek veszem, hogy itt lehettem, s mindenkinek hálás köszönet!

Szülőknek, diákoknak jó pihenést kívánunk a nyárra!

Mátyási Sándorné

 

bwd  Oldal 1/2  fwd
000_2021nyariskola_001.jpg
000_2021nyariskola_002.jpg
000_2021nyariskola_003.jpg
000_2021nyariskola_004.jpg
000_2021nyariskola_005.jpg
000_2021nyariskola_006.jpg
000_2021nyariskola_007.jpg
000_2021nyariskola_008.jpg
000_2021nyariskola_009.jpg
000_2021nyariskola_010.jpg
000_2021nyariskola_011.jpg
000_2021nyariskola_012.jpg
000_2021nyariskola_013.jpg
000_2021nyariskola_014.jpg
000_2021nyariskola_015.jpg