Baba-Mama Klub Farsang 2017.
A februári baba-mama találkozón farsangi ünnepséget tartottunk. A beöltözködés nem volt kötelező, de szinte minden gyerkőc valamilyen jelmezt, vagy kiegészítőt öltött.
Ismételten jó hangulat volt, szép létszámban összegyűltünk, és az időjárás is kegyes volt hozzánk.
Novemberben a CaoNatur (régebben Caola) cég néhány termékkel támogatta a baba-mama klubunkat. Decemberben már ebből kiosztásra került a babaolaj, de a másik két termékből csak 4-5 darabot kaptunk. Nem tudtam hogyan is oszthatnám el igazságosan, ki mit kapjon. Így a farsangolás ötlete, - amelyet most az egyik édesanya vetett fel- adta a megoldást. Hiszen ha jól emlékszem réges- régen az óvodai és az iskolai farsangi bálokon is volt tombola. Nekem más dolgom sem volt, mint a 10 nyereménytárgyra számot ragasztani, és a nyerő számokat pedig érkezési sorrendben húzták ki az édesanyák, a rendezvény vége felé pedig kiosztásra kerültek az ajándéktárgyak. A szerencsén múlt, hogy kikhez került popsi krém, kik lettek a cég logójával ellátott kistörölközők tulajdonosai, valamint ki lett egy másik cég által ajándékozott kislabda gazdája.
Kedves anyukák köszönöm nektek ismét, hogy eljöttetek és aktívan részt vettetek az eseményen!
A következő baba-mama találkozó időpontja: 2017. március 8.-án szerdán 9-11 óráig lesz az Önkormányzat Tanácstermében. További információkat esetleges változásokról a Baba - Mama Klub Besnyő facebook-os zárt csoportban találhatnak az érdeklődők.
Páli Szilvia védőnő








