Óvodai életünkből

A rendkívüli szünet után, április 19-től óvodásaink fokozatosan tértek vissza intézményünkbe.
Az édesanyákat, nagymamákat videón rögzített kedves kis műsorral köszöntötte fel mindhárom csoport.
Május közepén a Méhecske csoportosok versekkel, dalokkal, verses mese előadásával, tánccal mutatták meg szüleiknek, hogy az év folyamán mennyit ügyesedtek, mit tanultak az óvodában.
 
Gyereknap alkalmából élményekkel ajándékoztuk meg óvodásainkat a Szülői Szervezet támogatásával. Toppantó táncházat rendeztünk, mely tele volt játékkal, zenével, dalokkal, mondókákkal, örömmel, kacagással, tánccal, kultúránkkal való ismerkedéssel, közösségi élménnyel. Kalap Jakab saját dalaiból álló bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal egyedi stílusban, mellyel nagy sikert aratott a gyermekek és felnőttek körében.  Az 9 magyar kutyafajtát bemutató fergeteges előadást átszőtte a zenei és színpadi humor, és szóba került a felelős állattartás is.

A nagycsoportosoknak igyekeztünk minél több szívet melengető élményt szerezni az utolsó napokban. Ettünk finom sünis tortát, arcot festettünk, ügyességi feladatok végeztünk kerékpárral. Piknikeztünk és játszottunk a templom melletti területen, majd emlékül labdarózsa bokrot ültettünk az óvoda udvarán.

Derűs, egyben megható hangulatban zajlott a Süni csoport évzáróval egybekötött ballagási ünnepsége június 2-án. Vidám műsor után 12 nagycsoportos intett búcsút a kisgyermekkor első közös állomásának. Az intézmény három-négy éven keresztül jelentett második otthont a kicsik számára. Az elmúlt években sokat nevettünk, játszottunk, tevékenykedtünk, csodálatos élményekkel lettünk gazdagabbak, s közben megnőttek a gyerekek. Elköszönve, szívükben elviszik a sok jót, a boldog perceket. A ballagó óvodások vállára tarisznya került, kezükben lufival köszöntek el egymástól, az óvodától, barátoktól, nevelőiktől. Beszélgetésre, ölelésre minden volt óvodásunkat szeretettel visszavárunk!

Óvodától búcsúzó gyerekek:
Bachmann Léna                                                   Domak Enikő
Bór Alex Sándor                                                   Dull Mirella Mária
Chamie Moustafa                                                  Erdős Adél
Csizmadia Zorka Annabell                                     Kiss Bendegúz
Csobai Benett                                                      Madarász Bence
Darida Botond                                                      Ősz Bíbor Zselyke

Az óvoda és az iskola kapcsolata szoros és nagyon jó. Az iskolába lépő gyermek új közösségbe kerül, számára ismeretlen környezethez és szabályrendszerhez kell alkalmazkodnia. Több közös programot szervezünk a nevelési év folyamán az óvoda-iskola közötti átmenetet előkészítésére, megkönnyítésére a leendő elsősöknek és szüleiknek, a tanítóik számára. Tavasszal ellátogatott óvodánkba az iskola vezetősége megismerni és iskolába hívogatni a nagycsoportos gyerekeket. Június elején a szeptemberben iskolát kezdő gyerekek járták be és nézték meg a sulit. Nagy élmény volt a gyerekeknek, köszönjük az ajándékokat is!
A ballagó iskolások (akik nemrég még pici óvodásaink voltak) bolondballagással, vicces jelmezekkel örvendeztették meg az ovisokat. Sok sikert kívánunk nekik a továbbtanuláshoz!
   
Köszönjük a szülőknek, hogy segítették az óvodai életet ebben a nevelési évben is! Köszönjük, hogy a járványhelyzetben együttműködtek velünk, a szabályokat maradéktalanul betartották!
Az előttünk álló nyárra minden családnak sok-sok együtt töltött vidám napot, pihenést, önfeledt kikapcsolódást kívánunk!

Gönczölné Rákász Zsuzsanna
óvodavezető

 

bwd  Oldal 1/2  fwd
000_2021nyarovi_001.jpg
000_2021nyarovi_002.jpg
000_2021nyarovi_003.jpg
000_2021nyarovi_004.jpg
000_2021nyarovi_005.jpg
000_2021nyarovi_006.jpg
000_2021nyarovi_007.jpg
000_2021nyarovi_008.jpg
000_2021nyarovi_009.jpg
000_2021nyarovi_010.jpg
000_2021nyarovi_011.jpg
000_2021nyarovi_012.jpg
000_2021nyarovi_013.jpg
000_2021nyarovi_016.jpg
000_2021nyarovi_017.jpg